Így indult a Magyar népmesék sorozat sikertörténete

Vissza a címlapra
Így indult a Magyar népmesék sorozat sikertörténete

182 millió megtekintés a világ 300 országából. Ezt a szinte felfoghatatlan népszerűségi mutatót a kecskeméti animáció emblematikus sorozata, a Magyar népmesék tudhatja magáénak. A Kecskemétfilm Kft. számos más ikonikus alkotása okán is a nemzetközi animációsfilm-gyártás élvonalába tartozik. A stúdiót 53 éven át vezető Mikulás Ferenccel készített interjút Várkonyi Éva a kultura.hu-nak.

A Kecskemét egyik legrégebbi kertvárosában székelő stúdió körül hatalmasra nőtt ősfák őrködnek, mintha védelmezni akarnák az épületet. Ahogy belépek a főkapun, magával ragad a hely szelleme, és azonnal fülembe cseng a Magyar népmesék sorozat főcímzenéje, a Kaláka együttes muzsikája, és lelki szemeim előtt látom a galambfigurát, ahogyan trillázva kifújja a képernyőre a jellegzetes növényindákat és a betűket.

Mikulás Ferenc kérésemre felidézi a stúdió megalakulásának történetét - egészen az 1971-es évig megyünk vissza az időben, amikor is a Budapesten működő egykori Pannónia Filmstúdió, hazánk legnagyobb rajz-, animációs- és szinkronfilmstúdiója úgy döntött, hogy egy vidéki telephelyet létesít. Mivel az akkori igazgató, Matolcsy György (a Magyar Nemzeti Bank mai elnökének édesapja - a szerk.) Kecskeméten született, nem volt kérdés, hogy a lokálpatrióta érzelmű vezető a hírös várost jelöli ki vidéki helyszínként, a műterem élére pedig Mikulás Ferencet nevezte ki. Ez csak a mai tudásunk alapján tűnhet ennyire evidensnek, akkor kevésbé volt az, hiszen Mikulás akkor éppen geodétaként dolgozott a földmérőknél. Az 1956-os forradalmi részvétele miatt osztályidegennek számított, ezért el kellett hagynia akkori gimnáziumát, és tanulmányait máshol befejezni. Mivel nem volt lehetősége a felsőoktatásban részt venni, így került eleinte segédmunkásként, majd geodéta technikusként a térképészekhez. Ám a filmek már akkor is érdekelték, addigra több forgatókönyvet írt, és rövidfilmeket is rendezett, ezért szavazott bizalmat neki Matolcsy. A frissen kinevezett vezető kiváló fiatal szakembereket hívott Kecskemétre az ország minden tájáról, akikkel baráti-bajtársi közösségben maga is tanulta a szakmát.

A cikk folytatását IDE kattintva olvashatják el!