Idős nagyanyját bántalmazta – Fegyházbüntetésre ítélték
A Kecskeméti Járásbíróság 8 év fegyházra, valamint 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 25 éves kecskeméti férfit, akivel szemben lopás, kapcsolati erőszak, rablás, valamint magánlaksértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Az ügy lényege szerint a férfi 2024. október végétől 2025. február 17-ig rendszeresen megjelent a vele azonos lakcímen élő nagyanyja (sértett) lakrészénél, ahonnan több alkalommal tűzifát, gázpalackot, élelmiszert, valamint készpénzt lopott el.
A férfinak azért is felelnie kellett, mert 2024 októberének végétől 2025. február 19-ig több alkalommal bántalmazta és megalázta az idős sértettet, akit tenyérrel és ököllel ütött meg, illetve meglökött, megrángatta, meghúzta a haját, valamint kiabált vele.
2024. december elején a sértett engedélye nélkül megjelent annak lakrészében, és tűzifát kezdett zsákba pakolni. Amikor a sértett felszólította, hogy ne vigye el a tűzifát, a férfi őt az ágyra lökte, kiabált vele, a tűzifát pedig eltette.
2025. január 22-én hajnalban ismét megjelent a sértett lakrészénél, és a zárt bejárati ajtót egy húsklopfolóval betörte. Ezt követően bement a szobába, majd, amikor a sértett a gondosóráján keresztül segítséget kért, a a húsklopfolóval a lábára, majd ököllel fejére ütött, a gondosórát pedig a szekrény mögé dobta és távozott.
A férfi 2025. február 14-én éjszaka a korábban megrongált, emiatt zárhatatlan ajtón keresztül ismét bement a szobába, majd az alvó sértett párnája alól elvette annak neszesszerét, és abból 15.000 Forint készpénzt vett magához. Ekkor a sértett felébredt és felszólította, hogy adja vissza a pénzt, azonban a férfi ennek nem tett eleget, hanem ököllel fejen ütötte, a haját megrángatta, majd a pénzzel távozott.
Az ítélet nem jogerős, ugyanis a férfi és a védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya