Idén is megrendezik a Hírös Vacsorát Kecskeméten

Vissza a címlapra
Idén is megrendezik a Hírös Vacsorát Kecskeméten

Vacsorázzunk együtt, segítsük közösen a szakképzésben résztvevő, szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat a 2024. augusztus 22-én, csütörtökön, 16. alkalommal megrendezésre kerülő JÓTÉKONYSÁGI VACSORÁN, amelyre szeretettel várjuk Önöket a Kecskeméti Csárda csapatával közösen Kecskemét központjába - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívójában. (Archív fotó)

Helyszín: Kecskemét, Szent István tér, (a Városháza, a Nagytemplom és a régi Tűzoltóság által körülölelt terület) ahol 17.30, illetve 19.00 órára várjuk vendégeinket az alábbi menüválasztékkal:

A menü: Zúzapörkölt májjal bolondítva, galuskával

B menü: Fokhagymás konfitált kacsacomb és baconbe göngyölt jércemell csíkok, meggyes-szilvás párolt lila káposztával és póréhagymás-zelleres burgonyapürével, pecsenyelével

A menü egy pohár fröccsöt vagy ásványvizet is magában foglal.

A jegyelővételnél az alábbi (Jegyigénylés) linken szíveskedjenek jelezni, melyik menüt és időpontot választják!

EARLY BIRD JEGYEKET JÚLIUS 31-IG VÁLTHATNAK 5.000 FORINTÉRT.

A jegyek ára augusztus 01-től 5.500 forint, amelyet augusztus 16-ig tudnak elővételben vásárolni.

JEGYIGÉNYLÉS

Idén is biztosítunk lehetőséget támogatói jegyek vásárlására. Azok, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen, 2.500 Ft értékű támogató jeggyel tudják segíteni a rendezvény célját.

20 vacsorajegy elővételi megváltása esetén +1 menüt térítésmentesen adunk ajándékba, és minden támogatónak az alábbi megjelenési lehetőségeket biztosítjuk:

- a rendezvény helyszínén molinó, roll up elhelyezése,

- a vacsoraasztalon lévő támogatói táblákon a vállalkozás nevének feltüntetése,

- a kamara weboldalán és közösségi felületein a támogatók megnevezése,

- a rendezvényről szóló médiamegjelenésekben a támogatók közzététele.

A vacsorajegyeket a kamara ügyfélszolgálatán tudják átvenni. (Kecskemét, Árpád krt. 4.)

További információ Tóth Anitától a 76/501-508-as telefonszámon kérhető.

k0713Hiros-Vacsora-2024.jpg