Idén is kerékpárral indulnak Aradra a kecskeméti refisek
2026. október 3-án, szombaton reggel ismét kerékpáros csapat indul Aradra a Kecskeméti Református Gimnázium elől. Az idei emléktúrán 13 diák és kísérőtanáraik vesznek részt, hogy október 6-án az aradi megemlékezésen leróják kegyeletüket a kivégzett vértanúk emléke előtt. (Archív keol.hu fotó: a 2025-ös küldöttség)
A kezdeményezés előzménye, hogy 1998-ban a Kecskeméti Református Gimnázium látta vendégül a Puskás Technikum küldöttségét. Ekkor fogalmazódott meg, hogy a következő évben a Kecskeméti Református Gimnázium is csatlakozik a kezdeményezéshez. A refisek első alkalommal 1999. október 3-án szálltak nyeregbe.
Azóta 339 református gimnáziumi diák teljesítette kerékpárral a Kecskemét–Tiszaalpár–Csongrád–Szentes–Hódmezővásárhely–Mezőhegyes–Battonya–Arad útvonalat, és rótta le kegyeletét az aradi vértanúk előtt. Az idei csapattal immár 352 főre bővül a képzeletbeli aradi kerékpáros család.
A szombat reggeli búcsúztatón a fenntartó egyházközség, az iskola és a kerékpáros emléktúrát támogatók emlékszalagot tűznek arra a koszorúra, amelyet a diákok október 6-án az aradi vesztőhelyen álló emlékműnél helyeznek el a Kecskeméti Református Gimnázium nevében.