Idegennyelvi Délutánt rendeztek a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikumban

Vissza a címlapra
Idegennyelvi Délutánt rendeztek a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikumban

A Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum oktatói testülete Idegennyelvi Délutánt rendezett 2024. március 13-án délután a Bibó István utcai intézményben. (Fotók: Vincze József)

A Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikumában közel 30 évre visszanyúló hagyománya van az Idegennyelvi Délután rendezvény megszervezésének. Az iskola mindig is egyik prioritásának tekintette a magas szintű nyelvoktatás megvalósítását, a tanulók érdeklődésének felkeltését a nyelvtanulás iránt.

Az Idegennyelvi Délután célja, hogy a diákok kötetlen körülmények között, játékos formában mutathassák meg és mérhessék össze nyelvtudásukat, és általános műveltségüket célnyelvi civilizációs területen.

Ezúttal újdonság volt, hogy a Kecskeméti Szakképzési Centrum társintézményei is meghívást kaptak a rendezvényre, és több iskola élt is a lehetőséggel. Az idei témához, amelynek címe Walt Disney mesés világa, a tanulók jelmezekkel, játékos előadásokkal, az idegennyelvi oktatók pedig színes feladatokkal készültek.

Galéria (40 kép)

Összes kép letöltése