Hónapokig élt együtt a halott nagymamával egy Bács-Kiskun megyei család

Vissza a címlapra
Hónapokig élt együtt a halott nagymamával egy Bács-Kiskun megyei család

Megrázó dologra derült fény nemrégiben a Bács-Kiskun megyei Csátalja községben: fél évig élhetett együtt a halott nagymamával egy család.

Mindenki előtt titkolták, hogy elhunyt a rokonuk. A 71 éves asszonyt - aki lányával és annak családjával élt együtt - tavaly augusztusban látták utoljára, a szomszédok pedig hiába is keresték őt, nem kaptak választ az idős nő hollétével kapcsolatban. A nagymama családtagjai mindenkinek azt mondták, nem fogad látogatókat.

Az RTL Híradó információi szerint a rendőröket a múlt hét hétfőn a háziorvos hívta ki, ugyanis ő sem jutott be a csátaljai házba, amikor megszerette volna vizsgálni az asszonyt, akit már rég nem látott a rendelőjében. Ekkor derült fény arra, hogy a 71 éves asszony holtteste több mint fél éve lehet a kisszobában.

Az elsődleges adatok alapján az idős asszony nem bűncselekmény áldozata lett.

(Blikk.hu)