Hírös Kosár néven folytatódik a kecskeméti vasárnapi termelői és kézműves vásár
Megújul a Kecskeméti Piac vasárnapi kézműves és termelői vására: 2026. június 14-től a korábban Bohém Piac néven ismert rendezvény „Hírös Kosár" néven várja a látogatókat a Budai utcai piaccsarnok szabadtéri területén.
Az új elnevezés a helyi értékek, a fenntarthatóság és a közösségi szemlélet erősítését jelképezi, ugyanakkor a vásár legfontosabb jellemzői változatlanok maradnak. A szervezők továbbra is a helyi kistermelők és kézművesek minőségi portékáit kínálják a vásárlóknak, miközben a piac a találkozások és a közösségépítés helyszíne is marad.
A Hírös Kosár első alkalommal június 14-én, vasárnap 8 és 12 óra között nyitja meg kapuit. A látogatók a megszokott helyszínen válogathatnak a helyi termékek, kézműves alkotások és különleges finomságok között.
A megújulás részeként a szervezők nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra. Arra biztatják a vásárlókat, hogy saját kosárral vagy bevásárlótáskával érkezzenek, és helyi, hazai forrásból származó termékeket válasszanak.
Újdonságként árusbemutatók is indulnak: a vásárban részt vevő termelők és kézművesek rövid bemutatkozásokon keresztül mutathatják be tevékenységüket, termékeiket és történetüket. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a készítőket és a vásárlókat, valamint tovább erősítse a helyi közösséget.
A szervezők bíznak abban, hogy a Hírös Kosár név hamarosan egyet jelent majd a minőségi helyi termékekkel, a fenntartható szemlélettel és a közösségi élménnyel Kecskeméten.