Házi népdaléneklési versenyt rendezett a Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola
A Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola 7. alkalommal rendezte meg az egyre népszerűbb Házi népdaléneklési versenyt. Az eseményre a Zeneiskola tanulói nevezhettek be, melyen minden korosztály képviseltette magát.
A versenyen az elmúlt években átlagosan 50 diák vett részt, idén azonban 80 főre nőtt a jelentkezők száma. Ezért most első alkalommal válogatót is tartott a szakmai zsűri, így a döntőbe csak ötvenen kerülhettek be.
A versenyzőknek két népdallal kellett készülniük. Minden korcsoport részvevője egy kötelező és egy szabadon választott népdalt adott elő: összesen 4 korcsoportban mérték össze tudásukat a gyerekek.
Díjazottak:
• 1. korcsoportban 2 kiemelt arany: Deák Lilla és Deli Zsófia, 2 arany, 3 ezüst, 8 bronz
• 2. korcsoportban 2 kiemelt arany: Domokos Gergő és Horváth Angéla, 2 arany, 3 ezüst, 8 bronz
• 3. korcsoportban 3 kiemelt arany: Csordás Lili, Mikesi Péter, Végh Lilian, 3 arany, 5 ezüst, 7 bronz
• 4. korcsoportban 2 kiemelt arany: Kökény Beáta, Mester Dóra Klára, 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz
Domokos Gergő előadásmódja annyira meggyőző volt, hogy a zsűri a Házi népdaléneklési verseny történelmében először kiosztotta „a legjobb előadó" díját is.
A gyerekek lelkesítő szavakon túl oklevelet, könyvutalványt, és emlék hűtőmágnest kaptak.
A zsűri tagjai az iskola elismert tanárai voltak. A két zsűritag nyugdíjas pedagógusok: Kubinyi Attiláné (volt intézményvezető helyettes, zongora és szolfézstanár), Kovács Józsefné (szolfézstanár), valamint az elnök a jelenlegi intézményvezető Miklósné Faragó Csilla (fuvola és szolfézstanár).
Az esemény szervezői és a versenyre felkészítő tanárok a zeneismeret tanszak 8 tanára: Dorogi Zsuzsanna, Horváthné Erdélyi Zsuzsanna, Kósáné Pálfi Nikolett, Lestyán Éva, Orosz Lilla, Pusztai Tamásné, Dr. Szabóné Csikai Ágnes, Tary Timótné.
A rendezvény a Városi Támogatási Program és az M. Bodon Pál Zeneiskoláért Alapítvány támogatásával lehetett megrendezni.
Az iskola a Házi népdaléneklési verseny hagyományát a nagy sikerre való tekintettel hosszútávon szeretné megtartani. Ezúttal is köszönetüket fejezik ki azoknak, aki támogatják az Alapítványt!