Hattyú tó nélkül, Telefon zongorával – Komlós József JR színházi kritikája

Két új érdekes és színes bemutatót láthatunk egyszerre a színház Rákóczi úti alkotói műhelyében ezekben a napokban. Az est első részében a balett-irodalom egyik - ha nem „A" - legismertebb klasszikusával: A hattyúk tavával, mely ezúttal röviden a „Hattyú" címet kapta.

Csajkovszkij legelső balettje felülmúlhatatlannak bizonyult még a mester életművében is: zenéje éterien gyönyörűséges, magával ragadó, és fenségesen elegáns. Nem csoda, hogy ez lett Pjotr Iljics máig legtöbbet játszott táncszínházi darabja.

A cím rövidülése nem véletlen. Hiszen a rendező-koreográfus Barta Dóra alkotótársaival: Szőllősi Krisztina társkoreográfussal, a koreográfus-asszisztens és fénytervező Katonka Zoltánnal, a díszleteket és a jelmezeket megálmodó Tihanyi Ildivel, a konzultáns Szabó Tamással - és természetesen a Kecskemét City Balett táncművészeivel (Nagy Nikolett, Szőllősi Krisztina, Raj Martin, Pavleszek László, Varga Lotti, Federico Rubisse, Hoffmann Luca, Gömöri Lara, Szigethy Norbert, Bodó Zsombor) egy egészen más dimenzióba helyezte a jól ismert balettet.

Barta Dóra és művésztársai egy egészen másfajta Hattyúval gyönyörködtetik és gondolkodtatják el egyszerre nézőiket. Másfél órás, tartalmas előadásukban a XXI. századi színház és a kortárs balett koreográfiában, síkokban, zenében egyaránt megmutatkozik.

Ezek révén kétfajta zeneiség, és kétfajta eszmeiség jelenik meg: egy részint nyilván ott van Csajkovszkij zenéje a maga fenségességével és fensőbbségével - vele ellentétben pedig megjelenik egy lecsupaszított, kortárs elektronikus indusztriális zörejzene is: mintegy a jelen kor földhözragadt küzdelmeivel.

Két síkra válik az előadás, két történet játszódik le és két ellenpólusú esztétikum jelenik meg és olvad szerves egésszé végül előttünk - egy mindvégig feszes és nagyon átgondolt, kiválóan megvalósított előadásban. Mely rengeteg apró művészi utalással kényezteti és gyönyörködteti az orosz kultúrában jártasabb közönséget. Persze a megfejtés a balett által végig izgalmasan és nyugtalanítón felvetett nagy kérdésekre személyfüggő, nem is sugallnám senkinek a magam koncepcióját: de az biztos, hogy ez a látványos színrevitel inkább szól az emberi élet vagy a művészlét küzdelmeiről, mint a meséről.

Az est második részében a szünet után egy bő húszperces kamaraoperát látunk és hallunk - egy afféle vidám capricciót: melyet a barokk korban a nagyoperák szüneteiben volt szokás játszani. De ezzel a kisoperával már a XX. századba látogatunk: hiszen 1947-ben volt az amerikai-olasz Gian Carlo Menotti: A telefon című egyfelvonásos vígoperájának bemutatója.

A telefon avagy a szerelmi háromszög című előadás egy olyan „szerelmi háromszög", melyben a férfi és a nő szerelme közé ezúttal nem egy harmadik fél - hanem a telefon áll. Ugye milyen ismerős, és a mában is életszerű és időszerű téma ez? Sőt talán a mobilok és a debilek korában még inkább az, mint a XX. század közepének Amerikájában.

A rövid lélegzetű és mindössze két énekest foglalkoztató kis opera tehát abszolút napi témát vet fel és égetőn aktuális - ráadásul, noha XX. századi modern mű, zeneileg is mindenki számára érhető és befogadható is. Zenéje korábbi nagy szerzőkre és romantikus stílusú paródiájukra épít, szövegkönyve pedig igazán ügyes és humoros.

Cseke Péter rendezésben látjuk, aki alapból a vígjátékok nagy szakértője: így ezt a rövidke vígoperát is úgy vitte színre, hogy az mindvégig poénos, kedves és könnyed szórakozást nyújt. A két énekes szólista: Németh-Nagy Johanna és Németh Márton láthatóan jól érzi magát és kiválóan komédiázva énekel a Károly Kati zenei vezetésével és Gyarmati Dóra díszleteivel és jelmezeivel megjelenített történetben.

Zenekar helyett zongorakivonatot hallunk kíséretként, melyet Madarász Éva Andrea játszik - szervesen együtt élve az előadással és énekeseivel. Pezsdítő, kellemes és kacagtató lezárása ez a fajsúlyosabb kultúrát magas nívón megelevenítő szórakoztató és elgondolkodtató két órás színházi estnek, melyet mindenkinek jó szívvel ajánlok.

Komlós József JR