Hatalmas fordítással nyert a Kecskeméti TE Szentlőrincen

Vissza a címlapra
Hatalmas fordítással nyert a Kecskeméti TE Szentlőrincen

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában a Szentlőrinc vendége volt a KTE, csapatunk hatalmas izgalmak, és nem akármilyen fordítás végén örülhetett három pontnak.

Tímár Krisztián csupán egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Merényi helyére visszakerült Pálinkás. Nem indult ezzel együtt igazán jól a mérkőzés, a Szentlőrinc ugyanis gyorsan vezetést szerzett. A 11. percben egy szöglet után röviden jött kifelé a labda, Szolgai egyből rátűzte, s végül Szojma lábáról pattant a labda saját kapujába (1-0). A folytatásban kecskeméti mezőnyfölény jellemezte a meccset, a Szentlőrinc kontrákra rendezkedett be. Pálinkás előtt három sansz is adódott, ebből a legnagyobb a 30. percben, amikor Banó-Szabó lapos beadása után Gyurjánba lőtte közelről a labdát. Érett a vendég gól, a 38. percben Győrfi már nagyon közel járt, ám egy csel után ballal a hosszú felső fölé tekert. A 44. percben viszont már jött a gól, Győrfi beadását Pálinkás fejelte vissza, majd Banó-Szabó közelről bólintott a hálóba (1-1). Nem tartott azonban sokáig az öröm, a hazaiak még egy gyors kontrát vezettek, melynek végén Nyári kapta a beadást egyedül, és Varga mellett a kapu bal oldalába lőtt (2-1).

A második félidő elején megint hazai gól született aztán, a 49. percben labdát szerzett a Szentlőrinc, a gyors akció végén aztán került lövőhelyzetbe 16 méterre a kaputól, s a jobb alsóba lőtt (3-1). Nem tett jót a játéknak sem a két bekapott gól, Tímár Krisztián pedig hármas cserével reagált, ami jól sült el. A 64. percben jött a szépítés, Derekas adott be balról, Pálinkás pedig a kapufa segítségével a bal felsőbe fejelt (3-2). Győrfi cselezett ezután befelé, de a jobb alsó mellé lőtt ballal, a 73. percben aztán felpörögtek az események. Nagy Richárd egy kontra végén 18 méterről lőtt a jobb alsó mellé, majd a gyors ellentámadás végén Milovanovic gólhelyzetben rántotta le Czékust, amiért kiállították. Nagy esély jött az emberelőnnyel, és nyomást is helyeztünk a hazai kapura. A 84. percben Szabó szánta el magát egy távoli lövésre 25 méterről, és hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe (3-3). Bolyki Andort is csatasorba állította ezután Tímár Krisztián, ami ismét bejött, Győrfi jobbról érkező beadását bólintotta öt méterről a hálóba szinte első labdaérintésből (3-4). Mint később kiderült, ez volt egyben a győztes találat is.

Szentlőrinc SE – Kecskeméti TE 3-4 (2-1)

Szentlőrinc. V: Farkas T. (Vad, Dobos)

SZSE: Gyurján – Szivacski, Poór, Milovanovic, Márta (Herczeg 46.) – Szolgai, Décsy – Nagy R. (Czérna 74.), Nyári (Kesztyűs 89.), Bőle (Kiss-Szemán 46.) – Adamcsek (Tóth-Gábor 80.). Vezetőedző: Waltner Róbert

KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma (Debreceni 62.) – Győrfi, Haris (Bocskay 62.), Derekas, Eördögh (Czékus 46.) – Beke (Bolgár 62.), Banó-Szabó (Bolyki 89.) – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gól: Szojma (11. – öngól), Nyári (45.), Szolgai (49.) ill. Banó-Szabó (44.), Pálinkás (64.), Szabó A. (84.), Bolyki (90.)

Kiállítva: Milonavonic (73.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu