Hagyományosan óriási siker volt az Univer24 Kecskeméten (Zárónapi képgalériával)

Vissza a címlapra
Hagyományosan óriási siker volt az Univer24 Kecskeméten (Zárónapi képgalériával)

Véget ért Magyarország egyik legnagyobb uszodai sporteseménye, az Univer24. A Kecskeméti Fürdő versenyuszodájában negyedszer tartott úszómaratonon 26 iskola több ezer diákja és öt civil csapat több száz versenyzője vett részt. Az egynapos rendezvényen Orosz Ádám úszta a legnagyobb távot 69,2 kilométeres teljesítménnyel. Az úszóünnep megnyitóján Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszónő, Hosnyánszky Norbert olimpiai és világbajnok, valamint Nagy Viktor világbajnok vízilabdázó, és Czigány Dóra Európa-bajnok pólós is részt vett.

Negyedik alkalommal rendezték meg a hétvégén Kecskeméten az Univer24 - Az úszás ünnepe elnevezésű eseményt. Szombaton és vasárnap, órás váltásokban 26 iskola diákjai szálltak vízbe. Velük együtt rajtoltak azok a sportolók, akik az egynapos úszás szabályai szerint 24 órán keresztül úsztak a medencében. Szombat éjszaka mellettük legalább hat fős váltócsapatok mérték össze erejüket 12 órás úszásban.

A 24 órás úszás során - az elmúlt évhez hasonlóan - Orosz Ádám budapesti hosszútávúszó, nyíltvízi Európa-bajnoki résztvevő teljesítette a leghosszabb távot, 69,2 kilométert. Demény Attila kolozsvári hosszútávúszó az előző évi teljesítményét felülmúlva 65,1 kilométert tett meg. Kiss Ádám, az FTC igazolt versenyzője 56 kilométert úszott. Demény Helga 2017 után 2018-ban is teljesítette az Univer24-et, és 50,2 kilométert úszott. A kecskeméti Hajdú László viszont, aki idén immár negyedszer vett részt az Univer24 úszás ünnep 24 órás versenyében, 17 óra 30 perc úszás után (addig 48 kilométert tett meg) szúró vállfájás miatt vasárnap hajnalban sajnos feladni kényszerült a versenyt.

Az éjszakai 12 órás váltóversenyen rekordszámú induló, 15 csapat vett részt. A megmérettetést az „Elit Pálya" néven induló esztergomi férfi triatlonosok nyerték 47 kilométerrel, a második helyen az esztergomi triatlonos nők "Mutter Bever" elnevezésű csapata végzett 43,3 kilométerrel, míg a harmadik a kecskeméti „HaL Baráti Kör" lett 42 kilométerrel .

Örülök, hogy együtt ünnepelhetem az úszást az Univer24 résztvevőivel. Lehet, hogy egy picit elfogult vagyok, de szerintem az úszás a világ a legjobb sportja, és nagyon jó, hogy ennyien itt vagytok, és veletek népszerűsíthetjük - mondta a rajt előtt Hosszú Katinka sokszoros olimpiai és világbajnok úszó, aki az Univer Product Zrt. partnereként vett részt a rendezvényen, és a startnál a versenyzőkkel együtt ugrott a medencébe. Az elsők között rajtolt Hosnyánszky Norbert olimpiai és világbajnok, valamint Nagy Viktor világbajnok vízilabdázó is.

Az Univer24 az úszás ünnepnapjaként arra buzdít mindenkit, hogy a mindennapi sport legyen az életünk része - mondta Molitórisz Károly, az Univer24-et rendező-főtámogatója, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója. Arra bíztatott minden résztevő gyereket, vigye magával a jelenlévő bajnokok emlékét, aláírását, hogy amikor nehéznek érzik a tanulást vagy az edzést, erőt tudjanak meríteni maguknak abból a teljesítményből, kitartásból, hozzáállásból, amit ezek a világklasszisok mutatnak nekik.

Az Univer24 résztvevői magukon is jóhírét vihetik az eseménynek, hiszen valamennyien megkapták az idei esemény pólóját és tornazsákját, valamint egy Erős Pista tetoválást.

Az iskolák versenyének eredményei:

Az iskolák két kategóriában - nagy és kis létszámú iskolák - neveztek Kecskemétről és a környező településekről. Az első 3 legtöbb úszót indító iskola alapítványa 150 ezer, 100 ezer és 75 ezer forint értékű vásárlási utalványban részesült, a többi iskola között pedig négyszer 50 ezer forint értékű támogatást sorsoltak ki.

A nagy (200 fő tanuló feletti létszámú) iskolák versenyében az első 3 helyezett:

1. Kecskeméti Református Általános Iskola (150 ezer forint)

2. Arany János Általános Iskola (100 ezer forint)

3. Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola (75 ezer forint)

A kis (200 fő tanuló, vagy az alatti létszámú) iskolák versenyében az első 3 helyezett:

1. Kossuth Lajos Általános Iskola Ballószög (150 ezer forint)

2. Szentkirályi Iskola (100 ezer forint)

3. Katedra Középiskola (75 ezer forint)

A sorsoláson 50 ezer forintos támogatásban részesült iskolák:

1. Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium

2. DRK Gróf Teleki József Iskola Dunavecse

3. Szent Imre Katolikus Iskola

4. Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium

Galéria (48 kép)

Összes kép letöltése