Háborognak a lakók a zajos sörfesztivál miatt

Vissza a címlapra

Nem okozott osztatlan sikert a hétvégi 2. Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál a környéken lakók körében. Zajosnak tartják, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a jövőben máshol legyenek az ilyen, és hasonló rendezvények. (Fotó: Vincze József)

A lakók szerint az még a legkisebb - noha nem elhanyagolható probléma - hogy a parkoló lezárása miatt a garázs nélküliek csak távolabb tudják elhelyezni az autóikat. Nem csak a rendezvény alatt, hanem már az azt megelőző napon is.

- Ennél sokkal nagyobb a felháborodásunk azért, hogy a program zajossága akadályozza a pihenésünket, sőt az éjszakai alvásunkat is - mondta a keolnak Betti, az aláírásgyűjtés egyik szervezője.

Úgy vélik, hogy sokkal jobb helyen lenne a program a Vasútkertben. Amit eleve azzal a céllal újítottak fel korábban, hogy az ilyen programoknak adjon helyet. Elkerülve ezzel a városközpontot, illetve - mint mostanra kiderült - az egykori Városi mozi parkolót is.

- Minket senki nem kérdezett meg, hogy mi a véleményünk arról, hogy egy ilyen zajos rendezvényt tesznek szinte az ablakaink alá. Oké rendezvény itt már máskor is volt. Túléltük! De olyan még nem volt, hogy véget nem érő legyen a koncert. Itt a társasházak között! - mondta Betti. Hozzátéve azt is, hogy a „csendháborítás"  már nem is „csak" 22 óráig, hanem éjfélig tart.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Megkezdődött a 2. Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál