Gyereket a magasba! Flashmob Kecskemét főterén
Idén is megrendezték a flashmobot 2023. június 10-én, szombaton 11 órától országszerte. Kecskeméten a főtérnek a felújított Városháza előtti területe volt a helyszín. (Fotó: Szilágyi Andrea és Becsei Noel)
A flashmob mottója ez volt: Körülöttünk forog a világ! Utalva ezzel arra, hogy szülőként a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot.
A flashmob alapjának számító körtánc is ezt hivatott kifejezni. A résztvevők ugyanis a flashmob alkalmával körtáncot jártak a "Kicsi vagyok én, majd megnövök én" című dalra, majd ezután következett a gyerekemelés.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Emeljünk fel minél több gyermeket! című országos rendezvénye kecskeméti programját a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és több helyi szervezet szervezte meg a Kecskemét Táncegyüttessel közösen.
A gyermekvállalás fontosságára a figyelmet felhívó eseményen a jelenlévő Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere és Szamler László önkormányzati képviselő is azt hangsúlyozták, hogy a gyermek a jövőt jelenti. Ők viszik majd tovább Kecskemét hagyományát, szépségét, varázsát.