Group’N’Swing – „Gengszter-Romantika” Kecskeméten

Vissza a címlapra

Kecskemét - Magyarország kedvenc swing zenekara a teltházas MÜPA, RAM Colosseum és MOM Kulturális Központban adott koncertjei után november 12-én Kecskeméten lepi meg rajongóit este 7 órától egy látványos és a humort sem mellőző színpadi show műsorral.

A repertoárból természetesen nem fog hiányozni, „A dal” - Eurovíziós válogató - középdöntős sikerdala és Jakupcsek Gabriella „Ridikül” című műsorának főcímzenéje: a „Retikül” című sláger sem.

A november 12-i kecskeméti produkció kerettörténete egy filmstúdióban zajló forgatás lesz. A zenekar az előadás során a közönséget is bevonja a játékba, hogy még érdekesebb legyen a történet... Terítékre kerül a női-férfi kapcsolat örök dinamikája is: a csapat dívája, Mihályi Réka és szívtiprója – a „Voice” sztárja - Gájer Bálint között bonyolódnak a szálak, romantikával és persze sok-sok csipkelődéssel. A közkedvelt énekesek nem csak hangjukkal varázsolják el a közönséget, hanem táncukkal és szellemes összekötő szövegeikkel szinte színházi élményt nyújtanak. Mindezt természetesen látványos színpadkép kíséri majd big bandes felállású fúvós szekcióval, ruhakölteményekkel és profi táncosokkal…

November 12-én a Kecskeméti Kulturális Központban az érzelmek teljes skáláján fog muzsikálni a Group’N’Swing egy látványos show műsor keretében. Lesz nevetés, sírás, intrika és persze mindenekfelett szórakozás és boogie!

Group’N’Swing „Gengszter-Romantika” színpadi show

2014. november 12., szerda, 19.00 óra

Kecskeméti Kulturális Központ (6000. Kecskemét, Deák F. tér 1.)

Jegyár: 3.900,- Ft

www.efmk.hu

www.groupnswing.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Bálint és Réka - Voice sztár és gyönyörű díva érkeznek Kecskemétre