Gazdasági Évnyitó és a TOP 100 Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2021 című kiadvány bemutatója az iparkamarában
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások tájékoztatása és az egymás közötti kapcsolatok erősítése céljából rendezte meg idén is a Gazdasági Évnyitóját 2022. február 28-án, hétfőn. Az esemény arra is alkalmat adott, hogy bemutassák a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a Központi Statisztikai Hivatallal való együttműködésben elkészített TOP 100 - Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2021 című kiadványt. (Címlapfotó: MTI/Ujvári Sándor)
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházának Platter János Konferenciatermében megtartott kiemelt programon részt vett többek között dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Gaál József, a BKMKIK elnöke, Kecskemét alpolgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Sum János, a Magyar Villamos Művek Zrt. gazdaságfejlesztés és üzletstratégiai vezérigazgató-helyettese, Benda Ferencné, a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója és Freid Mónika, a Központi Statisztikai Hivatal, Tájékoztatási Igazgatóság elnökhelyettese, dr. Salacz László és Bányai Gábor országgyűlési képviselők.
A koronavírus-járvány ellenére a magyar gazdaság 2021-ben 7,1 százalékkal nőtt, amely az eddig publikált adatok szerint a legmagasabb volt az Európai Unióban - mondta Palkovics László hétfőn Kecskeméten.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján elmondta: a magyar foglalkoztatási ráta 2010 óta folyamatosan nő, 2021-ben elérte a 73 százalékot. A koronavírus okozta válság alatt és után a magyar foglalkoztatás bővült a legmagasabb ütemben az EU-ban - mondta.
Kiemelte: a 2015 és 2019 közötti beruházás-növekedési ütemmel Magyarország az Európai Unió TOP 3 országa között volt. A magyar beruházási ráta továbbra is rekordmagas, 2021-ben volt egyebek mellett Magyarország eddigi legmagasabb, hatszázmilliárd forint összegű gyárberuházása - tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: a magyar ipar is látványosan erősödik, bővülése 2010 óta négyszer gyorsabb volt az EU-átlagnál. Az eredmények közé sorolta azt is, hogy Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, gyakorlatilag kétszeresére a kutatás-fejlesztésben dolgozók, illetve a különféle műszaki fejlesztéssel foglalkozók száma az EU-ban 2010 óta.
Palkovics László szerint érdekes átstrukturálódás látszik a munkaerőpiacon, ugyanis 2021-ben megindult egy eláramlás azokról a területekről, amelyeket a válság jobban érintett, a vendéglátásból és szállodaiparból az innováció, a kutatás-fejlesztés és az informatika területére.
A tárcavezető beszélt arról is, hogy 2010 óta 3,5-szer gyorsabban nőtt a magyar kisvállalkozások termelékenysége, mint az EU-átlag. A koronavírus kitörése óta kisvállalkozások háromszor annyi támogatást kaptak mint a "nagyok" - tette hozzá. Kiemelte: a kormányzati intézkedések hatására Bács-Kiskun megyében újra a járvány kitörése előtti szint közelébe sikerült emelni foglalkoztatást. A munkahelymegőrző és a munkahelyteremtő programok révén a megyében csaknem 23 400 ember részesült összesen 9,870 milliárd forintot meghaladó támogatásban.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy a kamara és a kormány 2010 óta négyévente megállapodást köt, amelyben rögzítik a felek vállalásait és, gazdaságpolitikai céljait. Az együttműködés stratégiai célja a magyar gazdaság tartós növekedésének fenntartása, illetve a magyar társadalom jólétének folyamatos gyarapítása - sorolta. A kamara elnöke közös stratégiai érdeknek nevezte a gazdaság valamennyi szereplőjének erősítését.
Parragh László kiemelte: a gazdaságstratégiai együttműködési célkitűzések között egyebek mellett a Széchenyi Kártya Program megerősítése és a Vállalkozási Innovációs Tanács felállítása szerepel, valamint az, hogy az uniós források lehető legnagyobb része szolgáljon közvetlen vállalkozásfejlesztési célokat. Fontosnak tartják a felek a duális képzési rendszer fejlesztését is, illetve a kamarai vállalkozásfejlesztési programok folytatását. A KKV-stratégia felülvizsgálata mellett, annak végrehajtásában nagyobb szerepet szánnának a kamarának, és szükségesnek érzik a vállalkozásfinanszírozási piacról hiányzó biztosítási rendszer bevezetését is.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: Bács-Kiskun megye és Kecskemét számára egyaránt fontos beruházás az 52-es főút négysávossá alakításának elkezdése, illetve a 441-es főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszának felújítása. Az egész ország, illetve a tranzitforgalom szempontjából fontos projekt az M8-as gyorsforgalmi út megépítése, és jelenleg előkészítés alatt áll a nyomvonalán az M7-es és Dunaújváros, illetve a Dunavecse és Kecskemét közötti szakaszok fejlesztése. Nehézséget okozott, hogy a Kiskunság érintett része szinte végig Natura 2000-es természetvédelmi terület, de végül sikerült nyomvonalat kijelölni - tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az M44-es gyorsforgalmi út utolsó, Kecskemét-Szentkirály közti szakaszának fejlesztése is folyamatban van. Mósoczi László emlékeztetett, jelentős szakaszt, közel 23 kilométert újítanak fel a 54-es főúton, továbbá Kecskeméten az Akadémia körút és a Nyíri út kereszteződésében körforgalmi csomópont épül, illetve a Magyar Falu Program keretében is számos út újul meg a megyében.
Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a koronavírus-járvány okozta nehézségek enyhítése érdekében "a kormány két év alatt hatalmas pénzeket pumpált a gazdaságba". Ennek köszönhetően sok ezer munkahelyet sikerült megőrizni, a rendkívül alacsony kamatozású hitelek pedig hozzájárultak a cégek beruházásaihoz. A megyei kamara gazdasági évnyitójának keretében mutatták be TOP 100 - Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2021 című kiadványt is.
(MTI / keol.hu)
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
Bemutatták a TOP 100 - Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2021 című kiadványt