„Fuss, hogy lélegezz 4.0” – ismét együtt futott Kecskemét a gyermekek gyógyításáért

Negyedik alkalommal telt meg sportolókkal, családokkal és jótékony lelkű támogatókkal a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, ahol 2025. október 4-én szombaton rendezték meg a „Fuss, hogy lélegezz 4.0" jótékonysági futóversenyt. A rendezvényt a Kecskeméti Gyermekosztályért Alapítvány és a Diabmanók Egyesület szervezte, a sport, az egészség és a gyermekgyógyítás támogatásának jegyében.
A nap már délelőtt 10 órakor vidám hangulatban indult: a regisztrációval egyidőben megkezdődtek a szórakoztató programok, a rendezvény házigazdája ezúttal is Faragó Miklós műsorvezető volt. A legkisebbeket Gödény Anikó mesekuckója varázsolta el, míg a felnőttek Kertész Ricsi stand up műsorán nevettek jóízűen. A gyerekek légvárban játszhattak, arcfestésen vehettek részt, a felnőttek pedig gyors egészségügyi szűrővizsgálatokon ellenőrizhették állapotukat.
A közös bemelegítést követően 11 órakor indult a mezőny. A résztvevők 1, 3 és 10 kilométeres távok közül választhattak, s mindegyik távon szép számmal akadt induló. Az eredményhirdetés előtt a Face Team sportcsapat látványos kosárlabda-akrobatika bemutatója kápráztatta el a közönséget.
A futók között idén is ott voltak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház munkatársai. Többek között Dr. Óváry Csaba, a kórház főigazgatója felesége kíséretében, valamint Dr. Tálosi Gyula, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa is rajthoz állt - mindketten remek eredménnyel zárták a versenyt.
A győzteseknek járó érmeket Dr. Tálosi Gyula, Bárdi-Nyilas Marianna (a Kecskeméti Gyermekosztályért Alapítvány elnöke), valamint a Diabmanók Egyesület képviseletében Dr. Vass Laura és Kákonyi Anikó adták át.
Az esemény nemcsak a mozgás öröméről, hanem a közösség erejéről is szólt: az összegyűjtött adományokból ezúttal is a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának eszközbeszerzését támogatják.
A „Fuss, hogy lélegezz" immár hagyománnyá vált Kecskeméten - egy nap, amikor a jó ügyért dobban együtt a sportolók és támogatók szíve, hogy a legkisebbek egészségesen vehessenek levegőt.