Figyelmetlenség a zebránál: két sofőrt is eltiltottak a vezetéstől

Egy autós gyermek előtt hajtott át az egyik zebrán, egy másik pedig előző nap szintén szabályt szegett. Mindkét sofőrt eltiltották a vezetéstől, egyikük 91 ezer, a másik pedig 65 ezer forint pénzbírságot kapott.
A kiskunhalasi rendőrök február 14-én reggel a kapitányságra tartottak, amikor a Köztársaság utcán, egy általános iskola előtti zebránál egy gyermek várakozott az átkelésre. A rendőrök megálltak, hogy átengedjék, ám a szemből érkező autós figyelmetlenül, lassítás nélkül áthajtott a zebrán, közvetlenül a gyerek előtt. Szerencsére nem történt baleset, mert a kisgyerek időben észlelte a veszélyt, és megállt.
Az esetről a rendőrök fedélzeti kamerája és a térfigyelő rendszer is felvételt készített, így a sofőrt gyorsan beazonosították. Kiderült, hogy a 20 éves férfi több szabályt is megszegett: záróvonalon hajtott át, nem használta az irányjelzőt, ráadásul az autó egyik hátsó lámpája sem működött. A szabálysértési hatóság ezért két hónapra eltiltotta a vezetéstől és 91 ezer forintos bírságot szabott ki rá.
Nem ez volt az egyetlen hasonló eset: a közterületi kamerák előző nap ugyanitt egy másik szabályszegést is rögzítettek. Egy 49 éves nő sem adott elsőbbséget a zebrán áthaladó gyalogosnak, és lassítás nélkül továbbhajtott. Őt egy hónapra tiltották el a vezetéstől, valamint 65 ezer forint bírságot kapott.