Felzárkózási fórum a Megyeházán

Vissza a címlapra
Felzárkózási fórum a Megyeházán

Negyedik felzárkózási fórumát tartotta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Megyeháza épületében 2019. december 4-én. A programon a különböző szakterületek vezetői, képviselői vettek részt.

Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket, és hangsúlyozta, hogy a megye vezetése fontosnak tartja a hátrányos helyzetű lakosság, a perifériára szorult családok esélyegyenlőségének biztosítását. Ennek egyik fontos, pályázati programban megvalósuló eleme a Szolgáltatási Úttérkép elkészítése, amelybe minden megyei település közreműködött. Az alelnök külön megköszönte a helyi szakemberek partnerségét.

Ezt követően Laukó Gábor szociálpolitikus, szakértő, a Felzárkózási stratégia megalkotója összegezte az eddigi eredményeket, melyek körvonalazzák egy olyan hosszú távú program elkészítését, mely lehetővé teszi az érintett lakosság felzárkóztatását.

Az interaktív munkában górcső alá vették a különböző szakterületeken tapasztalható veszélyeket, gyengeségeket. Összegyűjtötték az erősségeket és a lehetőségeket is , melyek figyelembevételével megoldási képletek fogalmazhatók meg a felzárkózás politikában az integrációra és az esélyteremtésre egyaránt.