Feltörték a Rózsakert vezérlőszekrényét Kecskeméten
Feltörték a kecskeméti Rózsakert egyik vezérlőszekrényét – számolt be a történtekről a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. a közösségi oldalán.
A társaság munkatársa 2026. szeptember 1-jén hajnalban, a Rózsakertbe érkezve észlelte, hogy a vezérlőszekrény ajtaját feltörték. A kapuk zárva voltak, így az elkövető feltehetően bemászott a kert területére, majd a szekrényt azért rongálta meg, hogy hozzáférjen az elektromos áramhoz. A városüzemeltetés szerint elképzelhető, hogy telefonját akarta feltölteni.
A közlemény szerint korábban, amikor a Rózsakert kapui folyamatosan nyitva álltak, rendszeresen tapasztaltak hasonló eseteket. Most azonban annak ellenére történt rongálás, hogy a kapuk zárva voltak.
A történtek miatt a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. rendőrségi feljelentést tesz.
A társaság azt is közölte, hogy újra át kell gondolniuk, milyen módon tehető látogathatóvá a Rózsakert úgy, hogy a kecskemétiek továbbra is gyönyörködhessenek a díszkert virágaiban, ugyanakkor az illetéktelenek ne tudjanak kárt okozni.