Felavatták a felújított Széchenyi Sétányi Bölcsődét
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a felújított Széchenyi Sétányi Bölcsődét 2018. augusztus 28-án, kedden délelőtt. Az ünnepségen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, valamint a Széchenyiváros három önkormányzati képviselője: Engert Jakabné, Bogasov István és Leviczky Cirill.
Mint az ünnepségen elhangzott, a felújítás során az 1974-ben épült, az elmúlt években magas kihasználtság mellett működő intézmény teljesen megújult, és így az intézmény nagyobb kapacitással tud már működni.
A felújítás az intézmény teljes épületét érintette, valamint az udvar és játszóudvar teljes rekonstrukciója is megtörtént. A fejlesztés eredményeként az intézmény egy csoportszobával, 14 férőhellyel bővült. Az új csoportszoba elősegíti a fiatal anyukák gyors visszatérését munkahelyükre, vagy a munkaerő piacra, ezáltal hozzájárulva a város szűkös munkaerő kínálatának növeléséhez.
A beruházásnak köszönhetően a bölcsőde átfogó építészeti, gépészeti, épületvillamossági felújítása és teljes körű energetikai korszerűsítése is megtörtént.
Az intézmény épületének külső-belső megújítása mellett az udvar és játszóudvar teljes rekonstrukcióját is elvégezték, ennek keretében kerékpártároló és kerti játéktároló is kialakításra került.
A projekt eszközbeszerzést is tartalmazott, amely magába foglalja a gyermekellátó egységek berendezési tárgyait, fejlesztőeszközöket és játékokat, a közösségi terek bútorzatát, valamint egyéb a működéshez szükséges eszközöket.
A projekt keretében akadálymentes parkolóhely is létesült.