Felavatták a Bányai Gimnázium Univer Sportcsarnokát

Vissza a címlapra

A tanévnyitó adott idén keretet a Bányai Júlia Gimnáziumban megépült Univer Sportcsarnok ünnepélyes avatójának 2021. szeptember 1-jén, szerdán reggel.

A rendhagyó, csarnokavatón részt vett többek között Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke, Molitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója, dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Nagy Gábor, a Kecskeméti Városfejlesztő ügyvezetője, és Ivkovicné Béres Timea, a Kosárlabda Akadémia igazgatója is.

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházásának köszönhetően modern, 841 négyzetméter alapterületű sportcsarnokkal bővült a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium épülete. Az intézmény ugyanis rég kinőtte már a tornatermét. A megvalósításhoz 2018 áprilisában beadott pályázat mellé azonnal odaállt Kecskemét önkormányzata is. Az önkormányzat a pályázat 30 százalékos önerejét biztosította, ugyanakkor a szülők, kecskeméti helyi cégvezetők és támogatók is összefogtak a siker érdekében.

A 430 millió forintból 841 m²-es csarnok épült, 661 m² sportpadló felülettel, 2 öltözővel és 2 szertárral. A csarnok a szabvány méretű kosárlabdapálya mellett röplabda pályának is helyet ad.