Fél nap alatt 3 halálos baleset történt Bács-Kiskun megyében
Újabb halálos balesetnél kellett helyszínelniük csütörtök hajnalban a Bács-Kiskun megyei rendőröknek. Ezúttal Apostag és Dunaegyháza között borult fel egy személyautó, az autó sofőrje pedig meghalt.
A jármű hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának ütközve felborult. A balesetben a gépjármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - írták a police.hu oldalon.
(Képgaléria fotói: MTI)
(MTI)
Korábban - mint megírtuk - két személyautó ütközött össze 2017. december 13-án 17 óra 30 perc körül a 44-es számú főút 16-os kilométerénél. A tragikus balesetben egy személy a helyszínen életét vesztette, további ketten pedig megsérültek.
Ezt a balesetet megelőzően pedig 2017. december 13-án, szerdán 16 óra 30 perc körül az 54-es számú főút 8-as kilométerénél személyautó ütött el egy gyalogost. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.