Fakitermelés Kecskeméten a Katonatelepi véderdőben és a Csalánosi erdőben

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonkezelésében lévő erdőkben két területen terveznek fakitermelést a közeljövőben: a Katonatelepi véderdőben és a Csalánosi erdőben.
Mindkettő frekventált helyen található. Katonatelep-Lugas sor és a Csalánosi Csárdát Kadafalvával összekötő földút mellett.
Idős nyárfa erdőkről van szó, melyekben időszerű a fahasználati beavatkozás.
Mivel ezen erdők közvetlenül lakóövezet mellett találhatóak, ezért ezen erdőknek a léte, állapota, illetve bennük történő erdőkezelési munkák közvetlenül is hatással vannak a városlakók mindennapjaira.
Kecskemét Megye Jogú Város Közgyűlése által elfogadott modern szemléletű erdőkezelési koncepció alapján az elmúlt évben több erdészeti munka került kivitelezésre.
Az elkövetkező időszakban tervezett fakitermelés legfontosabb céljai:
- az idős erdő felújítása, megújítása
- a kiszáradt fák által okozott veszélyhelyzet megszüntetése
- az erdő jelenlegi állapotának javítása, diverzifikálása, az elegyesség növelése, az ökológiai stabilitásának növelése
- a parkerdő és a véderdő funkció fejlesztése
A fakitermelés szakszerű elvégzésével az erdőszerkezetet a folyamatos erdőborítás irányába változtatjuk meg. A kivágandó fák szakszerű kijelölése megtörtént. A feladathoz hozzátartozik a természetvédelmi állapot, biodiverzitás növelése is. Ennek érdekében holtfa is marad a területen.
A lábon álló facsonkok, ágkupacok odulakó madaraknak, különféle rovaroknak, gombáknak jelentenek élőhelyet a jövőben.
A fakitermelés során mintegy 350 köbméter faanyag kerül kivágásra.
A kivitelezés időszakában a biztonságos munkavégzés, a balesetek elkerülése végett az erdőt, a munkaterületet, egyes erdővel határos utcarészeket lezárjuk a lakossági forgalom elől. A munkálatok várható kezdési időpontja február 26.
Szabó Lajos erdőmérnök
Kecskemét Város erdeinek erdészeti szakirányítója