Ezüst minősítés Debrecenből – Sikeresen szerepeltek a Refi diákjai az országos versmondó döntőn
A Kecskeméti Református Gimnázium két végzős diákja, Tóth Panna Alma és Kohajda Melinda Debrecenben vettek részt az Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Verseny országos döntőjén. A rangos megmérettetésnek a Debreceni Református Kollégium adott otthont, ahol az ország legtehetségesebb fiatal előadói mutathatták meg tudásukat.
A 12.d osztályos tanulók a tőlük megszokott magas színvonalon képviselték intézményüket, méltón öregbítve a gimnázium hírnevét. Felkészültségük, előadásmódjuk és irodalmi érzékenységük egyaránt kiemelkedő volt a mezőnyben.
A versenyen Tóth Panna Alma ezüst minősítést szerzett, amely szép eredménynek számít az országos döntő erős mezőnyében. Mindkét diák teljesítménye dicséretet érdemel.
A tanulók felkészítő tanára Márton Eszter volt, akinek szakmai munkája nagyban hozzájárult a sikeres szerepléshez.