Ez történt a csütörtöki Kecskeméti Közgyűlésen

Vissza a címlapra
Ez történt a csütörtöki Kecskeméti Közgyűlésen

Miről írt a kecskeméti sajtó, mi történt a Kecskeméti Közgyűlésen? A hiros.hu-t, és a baon.hu-t szemléztük.

Dr. Fekete Gábor: a baloldal egymás szalámizásával van elfoglalva

„Sajnos mi, a várost vezető frakció tagjai úgy éreztük, hogy nem számíthatunk a baloldali képviselőkre. Általában egymás szalámizásával voltak elfoglalva." Ezt dr. Fekete Gábor mondta napirend előtti felszólalásában. A helyi Fidesz-KDNP frakció vezetője kiemelte, hogy míg az ellenzék minden várakozást alul múlt, addig a Fidesz frakció egységes, jól szervezett, a városért dolgozik! A baloldali csapat egy nagy szalámicsapat - szögezte le dr. Fekete Gábor.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

Nemcsik Mátyás: a baloldal a kecskemétiek felett akar uralkodni

Óriási sikernek könyvelte el Nemcsik Mátyás, hogy országosan is egyedülálló kedvezményekkel utazhatnak a kecskemétiek a buszokon. Az önkormányzati képviselő úgy látja, hogy a baloldali politikusok nem tudnak örülni az eredményeknek, sőt, más tollával ékeskednek. Nemcsik Mátyás kiemelte, Kopping Rita és Király József Gyurcsány Ferenc helytartói.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

Csökkennek a kecskeméti buszjáratok viteldíjai, P+R parkoló épül Kadafalván

Csökkennek a helyi buszjáratokra szóló bérletek árai, míg a menetjegyek ára nem emelkedik áprilistól a közgyűlés csütörtöki ülésén hozott döntés értelmében. A közgyűlés arról is döntött, hogy a tömegközlekedés használatát egy P+R parkoló építésével ösztönzi az önkormányzat. A Kadafalván építendő parkolót díjmentesen használhatják majd az autósok és a parkolójeggyel ingyen utazhatnak a buszokon.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

Egyre több a bölcsődei férőhely a városban

Felülvizsgálták Kecskemét szociális ellátórendszerét. Elkészült az a dokumentum is, mely az ellátórendszert értékeli. Az okiratban kiemelték, hogy az önkormányzat fenntartásában működő szociális intézményekben a fluktuáció az elmúlt 2 évben jelentősen csökkent és két új bölcsőde is épült.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

Döntés a 2024/25-ös óvodai csoportlétszámokról

A csütörtöki közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta az önkormányzati fenntartású óvodák csoportlétszámait a 2024/25-ös nevelési évre. Egyes, jellemzően a külső városrészekben található óvodák iránti fokozott igény kielégítésére engedélyezték a csoportlétszámok 1-5 fővel történő megemelését.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

Leviczky Cirill elnökletével közvilágítást vizsgáló bizottság kezdi meg a munkát

A közgyűlés 13 igen és 6 tartózkodással fogadta el Szemereyné Pataki Klaudia módosító indítványát, miszerint Leviczky Cirill önkormányzati képviselő elnökletével álljon fel egy olyan ideiglenes bizottság, mely Kecskemét közvilágítását hivatott megvizsgálni és a problémákat orvosolni.

Kattintson IDE a folytatáshoz!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Egy kifli áráért egy hónapig utazhatnak a diákok Kecskeméten

Galéria (19 kép)

Összes kép letöltése