Éves nagytakarítás a Budai utcai Piacon

Több lépésben történik a Budai utcai piac területén esedékes éves nagytakarítás, és fertőtlenítés a következő hetekben.
Első lépésben a már előzetesen kiürített piaccsarnok asztalainak és a padozatának porlasztással felvitt fertőtlenítésére, a lerakódott szennyeződések eltávolítására és vízkőoldására került sor. Majd ezt követően a piac épületéhez kapcsolódó szabadtér asztalainak fertőtlenítése és takarítása következik. Végül a „Piaccsarnok Étterem" előtt elhúzódó hosszú folyosó kerül sorra, valamint a mélyparkoló fertőtlenítését és nagytakarítását végzik el.
A felhasznált vegyszerek kizárólag környezetbarát összetevőket tartalmaznak, melyeket magasnyomású gépekkel, valamint egytárcsás automata súrológépekkel visznek fel a takarítók a felületekre.
A zavartalan munka érdekében a nagytakarítások hétfői napokon történnek, amikor a piac egyébként is zárva tart.
Puskás Tünde