Erről tárgyalt csütörtökön Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése

Vissza a címlapra
Erről tárgyalt csütörtökön Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése

Dr. Homoki Tamás (Fidesz-KDNP) Kecskemét alpolgármestere esküjével kezdődött 2024. október 17-én, csütörtökön Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése. Az alpolgármester ugyanis nem volt jelen október 8-án az alakuló közgyűlésen, ezért ma tette le az esküt.

A csütörtöki közgyűlés fontosabb döntéseiről a hiros.hu tudósított.

Ötszáz millió forintos többletbevétellel gazdálkodhat Kecskemét idén - hangzott el a csütörtöki városi közgyűlésen. A költségvetés módosításának vitáján Leviczky Cirill, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: „soha ne legyen rosszabb helyzetben a város költségvetése". Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egyebek mellett azt részletezte, hogy a kormány több milliárd forintot juttat a város számára a különböző fejlesztésekre.

(További részletek IDE kattintva!)

Későbbre halasztják a KEKO helyi járatainak új vonalszámozását. Október 28-tól, a őszi szünet kezdetétől vezették volna be az intézkedést, a közgyűlés azonban most úgy döntött, hogy hosszabb „ismerkedési" időszakra van szükség. Ezért visszakerül az intézkedés a szakbizottság elé, hogy még egyszer megtárgyalják az ügy részleteit.

(További részletek IDE kattintva!)

Mivel a Liberté kiadását érintő pályázat sikertelen volt, ezért Kecskemét önkormányzata használatba adja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznak. Október 21-től a zenekari és az énekkari próbákat itt fogják tartani.

(További részletek IDE kattintva!)

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy Kecskemét városa 2025. január 1-től további öt évig támogatja a Bozsó Gyűjteményt.

(További részletek IDE kattintva!)

Három civil szervezet támogatásáról is döntött a közgyűlés. A napirend kapcsán derült ki, hogy egy megszűnő hangszerbolt felajánlása révén közel félmillió forint értékben kap hangtechnikai eszközöket az önkormányzat illetve a Kodály Iskola.

(További részletek IDE kattintva!)

Novembertől újraindul Kecskeméten az Örökségvédelmi Támogatási Program, amelyben az önkormányzat 20 millió forintot biztosít magánszemélyek illetve civil szervezetek számára helyi és egyedi védettség alatt álló épületeik felújításához. A pályázatok beadására két hónap áll rendelkezésre.

(További részletek IDE kattintva!)

Galéria (18 kép)

Összes kép letöltése