Erőszakkal vitte el a sértett autóját

Vissza a címlapra
Erőszakkal vitte el a sértett autóját

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a járó motorral várakozó autójába beszálló sértettet az autójától elrántott, majd a gépjárműbe beült és azzal úgy indult el, hogy közben a sértett az autó ajtajába kapaszkodott.

A vádirat szerint a sértett 2024-ben, egy decemberi hajnalon az autójával leparkolt egy kalocsai dohánybolt előtt. A nő az autót járó motorral az utcán hagyta, amíg bement az üzletbe. Amikor kijött a boltból, egy ittas férfi - az ügy vádlottja - a nő elé lépett és megpróbálta őt feltartóztatni. A sértett azonban kikerülte a vádlottat és az autójához ment.

Amikor a sértett kinyitotta a bal első ajtót, a férfi a karjánál fogva félrehúzta őt, majd beült az autóba azért, hogy azt jogtalanul használja. A nő azért, hogy az autó elvitelét megakadályozza, a bal első ajtóba kapaszkodott, a vádlott ennek ellenére nagy sebességgel elindult. Az indulást követően a sértett térdre esett, emiatt az ajtót elengedte. A sértett az elesés következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A vádlott a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A vádlott egy közeli körforgalomban az autóval az útpadkára hajtott, majd az úttestre visszatérve az autó motorja leállt, amit az ittas vádlott nem tudott újraindítani, így a gépjárművet otthagyta.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit erőszakkal elkövetett jármű önkényes elvétele bűntettével, közúti veszélyeztetés bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség