Erdők Hete a Kecskeméti Arborétumban – Játékos tanulás az őszi természetben

Vissza a címlapra
Erdők Hete a Kecskeméti Arborétumban – Játékos tanulás az őszi természetben

2025. szeptember 30-án, kedden az óvodások, október 1-jén, szerdán pedig az iskolások vehettek, illetve vehetnek részt a KEFAG Zrt. Kecskeméti Arborétumában (Nyíri út 48.) megrendezett Erdők Hete programokon. A rendezvény célja, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természethez, és játékos formában ismerjék meg az őszi erdő titkait.

A foglalkozások 1-1,5 órán át tartanak, és 3-4 állomáson várják a résztvevőket. A gyerekek többek között megtudhatják:

• hogyan készülnek fel az erdei állatok a télre,

• milyen kincseket rejtenek az őszi termések,

• mely madarak maradnak nálunk, és melyek indulnak útnak,

• valamint kipróbálhatják magukat „kis erdészként" is.

A program során a résztvevők nemcsak az őszi erdő varázsát és kincseit fedezhetik fel, hanem bepillantást nyerhetnek az erdészek munkájába, megismerhetik az erdei nagyvadakat, sőt egy kis erdei csemegézésre is sort kerítenek.

Az Erdők Hete minden évben remek lehetőséget kínál arra, hogy a gyerekek élményszerűen, közvetlen környezetükben tapasztalják meg, mennyire értékes és sokszínű az erdő világa.

Galéria (45 kép)

Összes kép letöltése