Emléktáblát avattak Izsákon

Vissza a címlapra
Emléktáblát avattak Izsákon

Kostka László volt birtokán, az izsáki Kostka-telepen avattak emléktáblát. Az egykori híres izsáki szőlőtermesztő emlékének ily módon való megőrzését a Wojtyla Barátságközpont igazgatója Farkas P. József kezdeményezte. A megvalósításbanpedig Izsák Város Önkormányzata, a Royalsekt Zrt., és a Gedeon Birtok Kft., valamint a birtok mai tulajdonosai, a Horváth-Gyovai család is közreműködtek.

Kostka László (a híres festő, Csontváry Kosztka Tivadar öccse) az 1890-es években költözött Izsákra, s maga fejlesztette módszerével a helyi szőlő, egyik legeredményesebb termesztője lett. Művelési technológiájának, trágyázási módszerének köszönhetően 263 mázsa Sárfehér szőlőt termesztett holdanként, mely terméseredmény mindmáig világrekordnak számít.

Az emléktábla avatásán megjelent Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament alelnöke, dr. Mák Kornél a megyei közgyűlés alelnöke, és Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke.

Dr. Bozóky Imre izsáki alpolgármester köszöntőjében felidézte Kostka László izsáki működésének részleteit, eredményeit és jelentőségét.

Lezsák Sándor Arany János gondolatával kezdte köszöntőjét: „Valami jellel megjelöld, hogy szállásod volt ez a föld." Mint fogalmazott e sorok is azt erősítik benne, s hiszi, hogy másokban is, hogy amíg megörökítjük az arra érdemesek emlékét, addig nem kell aggódnunk, hogy bajban vagyunk, addig lesz magyar nemzet. Elismeréssel említette az izsáki helytörténeti kiadványokat, cikkeket, amelyek település-szinten ugyanezt szolgálják. Mert azt, hogy mi történik a világban, csakis akkor tudjuk igazán jól értelmezni, keretbe helyezni, ha ismerjük a hely, a térség történetét is, s vannak jelek, amelyek ebben segítenek. Ezért fontos egy-egy ilyen kezdeményezés mint a Kostka-emléktábla elhelyezése.

Az emléktábla avatása és megkoszorúzása után a Gedeon Birtok borászatnál mini konferenciával folytatódott a program, melynek keretében Knábel László borász, hegybíró a sárfehér szőlőről, Tetézi Lajos helytörténész a helyi szőlő sikeres időszakairól szólt.

Dr. Mák Kornél, a Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy Bács-Kiskun lakóinak élete, sorsa a szőlővel, a borral szorosan összekapcsolódik. Közös felelősségünk, hogy a gazdákra, a borászatokra odafigyeljünk, ahogyan a borturizmusra is. Ezért a soron lévő hétéves turizmusfejlesztési programban mindenképpen helye lesz a borturizmus fejlesztésének is a megyében. Szorosan együttműködünk ebben a borászainkkal - hangsúlyozta dr. Mák Kornél.

Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke arról szólt, hogy a sárfehér szőlő és a belőle készült termékek, valamint a Sárfehér Napok is bekerültek a helyi mellett, a megyei értékek közé. Hangsúlyozta, azért jelentős ez, mivel az értéktárak nemcsak a mának, hanem a jövőnek is őrzik az oda bekerült tételeket.

Varga Árpád, a tanácskozásnak helyet adó Gedeon Birtok tulajdonosa a borászat rövid bemutatása után termékeik - köztük természetesen kiemelten is a sárfehér borának - kóstolójára invitálta a vendégeket.

(bacskiskun.hu)