Emlékezés a kosárlabda kecskeméti kezdetére
Folytatva a hagyományt, december 19-én megkoszorúzták a kecskeméti kosárlabda 1947-es megalakulása alkalmából elhelyezett emléktáblát a Piarista Gimnázium udvarán.
A 2000-ben elhelyezett táblát, az alapító kosarasok kérésére a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a KTE Kosárlabda Klub gondozza, és minden évben a koszorúzással emlékezik az elődökre.
A koszorúzáson Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémiát is működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Sörös Jenő, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ügyvezetője, valamint a régi kosarasok közül Fodor István, Bíró Ernő és Sárkány György vett részt.
A rövid visszaemlékezésen elhangzott, hogy a kosárlabda nemcsak játékelemek tanulása, hanem viselkedéskultúra nevelés is volt. Az élethez is kaptak az akkori fiatal sportolók útmutatást, igazi összetartó közösség alakult. Bőr labdával, fapalánkra játszottak a szabadban lévő pályákon. Az első mérkőzést 1949-ben rendezték a Piarista Gimnáziumban. A mérkőzést a Kecskeméti AC 49-43-ra nyerte meg.
Érdekesség, hogy 1956 nyarán a Piarista Gimnázium csapata, Guoth Iván edzővel megnyerte a középiskolás országos bajnokságot, amelynek komoly politikai hatása volt, mert abban az időben a kommunista diktatúra mindössze hat egyházi középiskola működését engedélyezte az országban. Komoly siker volt az is, hogy 1957-ben a Katona József Gimnázium csapata negyedik lett az országos bajnokságon.
fotó és szöveg: https://www.facebook.com/mercedeska1
Szerző: Komáromy András