Előadás Katona József életrajzíróiról a Katona József Emlékházban

Vissza a címlapra
Előadás Katona József életrajzíróiról a Katona József Emlékházban

A Katona József Emlékház különleges programmal emlékezik a város jeles szülöttjére: Katona József születésnapja alkalmából, 2025. november 11-én, 14 órától Székelyné Kőrösi Ilona tart előadást „Katona József életrajzírói (I.)" címmel.

Az előadás során a hallgatóság megismerheti Katona első életrajzíróját, Csányi Jánost, aki a Tudományos Gyűjteményben megjelent írásában nemcsak a drámaíró életének adatait és irodalmi munkásságát ismertette, hanem méltatta Katona hivatali szorgalmát és lelkiismeretes hozzáállását is. Csányi így ír róla: „a' csupa gyanúból eredt kegyetlen vallatásokat soha sem gyakorlotta, mert mélyen érezte, hogy a' rab is ember.”

Az előadás kitér a Bánk bán korai kritikai fogadtatására is: a mű kiemelkedő kritikusai közé tartozott Gyulai Pál, míg Katona történetírói munkásságáról Hornyik János írt.

Szó lesz továbbá azokról a kortársakról is, akik Katona halála után személyes élményeikkel, írásaikkal ápolták emlékét. A Katona József Kör tagjai, köztük Hajnóczy Iván, kiemelkedő szerepet vállaltak a kultusz ápolásában. Katona életútja és a Bánk bán méltatása megjelenik Jókai Mór és Németh László írásaiban is, amelyek tovább erősítették a drámaíró emlékét a magyar irodalomban.

Az esemény során a látogatók választ kaphatnak arra a kérdésre is, miért látható javítás az Emlékház sarkán 1883-ban elhelyezett emléktáblán, és milyen tévedések fordultak elő a korábbi életrajzokban.

A Katona József Emlékház programja izgalmas betekintést nyújt a város egyik legismertebb szülöttjének életébe és az őt körülvevő kortársak munkásságába, így minden irodalomkedvelő számára ajánlott.