Élményközpontú matematikatanítás az „Aranyban”

Vissza a címlapra

A szegedi MENTOR(H)ÁLÓ2.0 program keretében a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolában fejlesztőműhely foglalkozást tartottak, amelyre a környező iskolákból mintegy 45 érdeklődő pedagógus érkezett.

Az Arany János iskola Akkreditált Kiváló és Európai Tehetségpont, valamint Minősített Tehetséggondozó Műhely. Az iskola két évvel ezelőtt kapcsolódott be a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, Dr. Arató Ferenc támogatásával a Lapot kérünk!/Mathter/Minds játék és élményalapú matematikatanítás kísérleti fejlesztő, kutatóprogramjába.

A játékok rendszere a hagyományos társasjátékok szabályait veszi alapul, így előmozdítja a játékosok-tanulók személyes és szociális kompetenciáinak fejlődését is az eredményes matematikatanuláson túl.

Dr. Arató Ferenc neveléstudományi szakértő szerint Mathter/Minds fejlesztő eszközkészletét használva a gyermekek motiváltsága a matektanulásra könnyebb és hatékonyabb, mint a hagyományos matematikatanítási módszerekkel. Azt is megfigyelte, hogy a gyerekek sokkal több műveletet végeznek el így, mint klasszikus tanórai módszereket használva, ráadásul teljesen észrevétlenül. Az eredmény pedig jóval több sikerélmény és sokkal kevesebb szorongás a matektanulás során.

A módszer az általános iskola első négy osztályának az anyagára épül, és hatékonyabban és eredményesebben mélyíti el a matematikatudást. Erre már sokkal egyszerűbben lehet alapozni is felső tagozaton, a gyerekek nem számok elvont halmazát, bonyolult és nehéz képleteket látnak, hanem játszva tanulnak, így a matematika élvezet lesz számukra.

A klubfoglalkozás alkalmával a vendégek részt vehettek a Lehet egy lappal több? - játékos matematikai program bemutatásán. Lovrity Sándorné intézményvezető köszöntése után Szerencse vagy gondolkodás? címmel matematikai játékok dobókockával és kártyával foglalkozást vezetett Bálintné Mészáros Mónika tanító a 2.b osztályban.

A matematikaóra után a „Lapot kérünk!"/MathterMinds játékalapú fejlesztőeszközt prezentációval ismertette Árva Tóth Zita tanító. Végezetül pedig Dr. Arató Ferenc neveléstudományi szakértő, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa bemutatta a Lapot kérünk! - játékcsalád a gyakorlatban főjátékot. A vendégek jól érezték magukat, tetszett nekik a délutánba beépített közös „kártyajáték" is.