Elhunyt Németh (Gong) Ernő, a Gong Rádió egykor meghatározó alakja
2026. február 11-én elhunyt Németh Ernő újságíró, a kecskeméti Gong Rádió egykori főszerkesztője, a helyi médiaélet korábban meghatározó személyisége - közölte felesége a facebookon.
Németh Ernő 1955. október 1-jén született Kecskeméten. Tanulmányait szülővárosában végezte, a piarista gimnáziumban érettségizett. Pályája kezdetén még más területeken dolgozott - ofszetgép-mesterként és hengerkészítőként is tevékenykedett -, ám érdeklődése és elhivatottsága végül a média világába vezette. 1987-ben a Magyar Televízió munkatársa lett, majd később Budapesten folytatta szakmai munkáját.
Neve azonban leginkább a kecskeméti Gong Rádióval forrt össze. A rádióban hosszú éveken át főszerkesztőként meghatározó szerepet játszott az intézmény arculatának, hangvételének és szakmai színvonalának alakításában. Több mint negyedszázadon keresztül dolgozott a rádiónál, szerkesztő-riporterként és vezetőként egyaránt. A hallgatók és kollégák számára egyet jelentett a Gong Rádióval - sokan egyszerűen csak „Gong Ernőként" emlegették.
Munkásságát a város is elismerte: 2016-ban Tóth László-díjjal tüntették ki Kecskemét kulturális és közéleti életében végzett kiemelkedő tevékenységéért. Majd 2024-ben Hunyadivárosért Díjat kapott.
Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a médiától és a közélettől. Pódiumbeszélgetéseket szervezett és vezetett, tapasztalatait készséggel osztotta meg fiatalokkal és pályakezdőkkel. Hitte, hogy a rádiózás nem csupán szakma, hanem közösségformáló erő és felelősség.
Németh Ernő személyében Kecskemét városa és a helyi sajtó egy elhivatott, szakmailag igényes, közösségéért felelősséget érző újságírót veszített el. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.