Elhunyt Hámori Zoltán, a Petőfi Népe egykori főszerkesztője
Elhunyt Hámori Zoltán, a kecskeméti újságíró közösség egykori kiemelkedő alakja, a Petőfi Népe korábbi (2002-2006) főszerkesztője.
Hámori Zoltán 1954-ben született Kalocsán, a gyermekkorát pedig Lajosmizsén töltötte. Itt járt általános iskolába, majd a kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett.
A szegedi József Attila Tudományegyetem diplomázott, magyar-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően a kecskeméti nyomdában helyezkedett el, és egy éven keresztül a Petőfi Népe című napilapot korrigálta.
1980-ban vették fel újságíró gyakornoknak a Bács-Kiskun megyei napilaphoz, itt végigjárta a klasszikus ranglétrát: előbb munkatárs, majd tördelőszerkesztő, illetve olvasószerkesztő lett.
1990-ben, amikor az Axel Springer Magyarország Kft. átvette a Petőfi Népét, főszerkesztő-helyettes lett, 2002-ben pedig a lap főszerkesztőjének nevezték ki. Négy évvel később, 2006-ban került Pécsre, ekkor lett a Dunántúli Napló főszerkesztője. Innen ment nyugdíjba 2011-ben.
Nyugállományba vonulásakor készült vele egy interjú, amit IDE kattintva olvashatnak el!
Egykori barátja, "Petőfi Népés" újságíró kollégája, Ballai József így emlékezett meg közösségi oldalán Hámori Zoltánról:
"A Petőfi Nyomdában dolgozott, korrektorként, bölcsészdiplomával. Véletlenül került a Petőfi Népe szerkesztőségébe: egy nyomdászos-újságírós esten ismerkedtünk meg, éppen külpolitikust kerestünk, és ő nyilvánvalóan nemcsak megfelelt minden elvárásnak, hanem túl is teljesítette az összeset.
Abban a korban - és abban a közegben - semmi nem számított annyira és annyit, mint az hogy valaki tudott írni.
Zoli nagyon tudott!
Abban a korban - a nyolcvanas évekről van szó - már sok (egyre több) mindenről lehetett írni.
Hámori Zoltán egy különleges műfajban találta meg a legsajátabb hangját: egyes szám első személyben írt glosszái (amelyeket utóbb a Kecskeméti Lapok kötetbe is rendezett) egyszerre voltak szellemesek és marók, és soha nem hiányzott az elegáns csattanó, amit csak a bölcsész-ész tud megkreálni.
Zoli nem írt riportot, tudósítást, interjút. Ő nem tükrözte a világot, hanem rezonalt rá: azt írta meg, amit a valóság belőle kiváltott. Nem mondhatnám, hogy túl termékeny volt, a hajdani Kecskeméti Szemlébe mindig az utolsó pillanatban adta le a kéziratát, amit szinte olvasatlanul tördeltem be a helyére: biztos lehettem benne, hogy nincs benne semmilyen elírás, hiba.
Egy időben - Rajtmár Istvánnal és Koloh Elekkel, illetve a feleségeinkkel (Zoli neje, Mara, később a Zrínyiben Editke lányom tanító nénije lett) - péntekenként összegyűltünk - „művészfilmeket" néztünk és persze - ahogy kell - megváltottuk a világot (a világra ez mindig jól rá is fért).
A külpolitika után Zoli olvasószerkesztővé avanzsált, zökkenőmentesen dolgoztunk együtt, szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást.
Az persze egy más világ volt, amire - talán - páran még emlékeznek, de mára - örökre - tovatűnt.
Én 1992-ben elhagytam a Petőfi Népét, Hámori Zoltán maradt, kapcsolatunk megszakadt. Nem emlékszem mikor beszéltünk utoljára, de harminc esztendeje biztosan van.
Tudom, hogy volt a Petőfi Népe főszerkesztője, aztán Pécsre, a Dunántúli Naplóhoz került főszerkesztőnek. A Facebookon nem találtam, ismerősöktől hallottam, hogy feleségével Pestre költöztek, egészsége súlyosan megromlott, most pedig Koloh Elek tudatta, hogy meghalt, hozzátéve: előbb-utóbb mi jövünk (nekem azért még nincs nagy kedvem hozzá...)
Hámori Zoltán a kecskeméti újságíró közösség kiemelkedő alakja volt - emlékét megőrzöm.
Zoli, egykori barátom, Isten veled!"
