Elhunyt dr. Nánási László, Bács-Kiskun megye korábbi főügyésze

Vissza a címlapra
Elhunyt dr. Nánási László, Bács-Kiskun megye korábbi főügyésze

Vasárnap hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Nánási László jogász, jogtörténész, aki 2001-től 2019-ig volt Bács-Kiskun megye főügyésze. (Fotó: Soós Lajos / MTI)

Dr. Nánási László 1960-ban született Kiskunfélegyházán. Az ottani általános iskolai és gimnáziumi tanulmányai után felsőfokú végzettséget a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett 1984-ben.

Az egyetem előtt majd után sorkatonai szolgálatot teljesített.

Az ügyészi szervezetben 1984-ben helyezkedett el fogalmazóként Kiskunfélegyházán. A jogi szakvizsgát 1986-ban tette le. Ebben az évben ügyészi kinevezést kapott a Kecskeméti Városi Ügyészségre, ahol 1988-ban vezető-helyettes ügyész lett. 1993-ban áthelyezést nyert a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre, ahol csoportvezető ügyészi, osztályvezető ügyészi, majd 2001-től 2019-ig főügyészi beosztást töltött be.

Dr. Nánási Lászlót Polt Péter legfőbb ügyész 2019. november 15-én azonnali hatállyal mentette fel a beosztásából.

Tudományos tevékenysége során az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a büntetőjog történetével, annak anyagi és eljárási rendelkezéseivel kapcsolatos, továbbá a magyar jogtudósok életművét feltáró írásai jelentek meg különböző szakmai folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, továbbá szerkesztett, írt ezen témakörökben könyveket, könyvfejezeteket.

2010. június 30-án szerzett PhD fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, témája a magyar királyi ügyészség volt.

Számos előadást, oktatást tartott különböző szakmai képzéseken, konferenciákon, jogi karokon (budapesti egyetemek, Szeged, Pécs, Miskolc, Kolozsvár) büntető anyagi és eljárási jogból, alkotmányjogból, jogtörténetből.

2017-től a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténeti Tanszékén létrejött Államtudományi Kutatóműhely kutatója.

2018-tól a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense.

A jogászi hagyományok és múlt feltárása során több alkalommal kezdeményezett, szervezett, végzett emléktábla-állításokat Kecskeméten, ahol a hajdani református jogakadémia ókollégiumi épületében megörökítésre került Fayer László, Vargha Ferenc, Ráday Gedeon, Kovács Pál, Kováts Andor, a piarista kollégiumon Szlemenics Pál, Csemegi Károly, a törvényszéken az 1951-ben meghurcolt államügyészek és bírák, míg Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban Vajna Károly emléke.

Tagja volt az Ügyészek Lapja, az Ügyészségi Szemle, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara FORUM Acta Juridica et Politica című folyóiratok szerkesztő bizottságainak.

(Az életrajzi adatok forrása: bacstudastar.hu)