Élettársától lopott

Vissza a címlapra
Élettársától lopott

A bajai nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el otthonról.

Egy bátmonostori nő tett feljelentést 2019. november 21-én a Bajai Rendőrkapitányságon, mert az előző nap, amíg munkában volt, ismeretlen személy eltulajdonított a házából egymillió forintot, egy-egy törölközőt, nadrágot és kabátot. Betörésre utaló jelet sem a sértett, sem a nyomozók nem találtak, így - a bejelentő vallomását és a helyszíni adatokat is figyelembe véve - rövid időn belül kiderült, hogy a lopást feltehetően az asszony élettársa követte el.

A 35 éves férfi gyanúsítottkénti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a pénz kisebb részét kocsmában költötte el, az összeg nagyobb része azonban nem került elő.

A szabadlábon védekező, lopás bűntett elkövetésével gyanúsított helybéli ügyében a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.