Együtt ünnepelte a Kecskeméti Református Egyházközség a Virágvasárnapot
2024. március 24-én, Virágvasárnapon elkezdődött a Nagyhét, a keresztyének legnagyobb ünnepe. A kecskeméti reformátusok számára ez a nap kétszeresen is ünnep.
A Kecskeméti Református Egyházközség hálózatosan felépülő, hitét és szolgálatát sok kisebb-nagyobb közösségben megélő gyülekezet. Nemcsak a városközpontban, az idén 340 éves (!) ősi templomunkban vannak jelen, hanem Katonatelepen, Széchenyivárosban, Petőfivárosban, Kadafalván is. Bibliaórákat tartanak a Vacsi közben, a Hunyadivárosban, a Műkertvárosban és még sok más helyen.
Sok kecskeméti azonban nem az igei közösségekkel, hanem a református intézményekkel találkozik először: a református óvodával, általános iskolával, a gimnáziummal és az internátussal, a városi hitoktatással, a Játszóházzal, a Tanodával, a Sion Nyugdíjas Házakkal, vagy a szeretetszolgálat képviselőivel.
Egy ilyen kiterjedt gyülekezet számára különösen fontosak azok az alkalmak, amelyeken a külön-külön élő és szolgáló csoportok egymással is találkozhatnak. 2017-től kezdve a kecskeméti reformátusok számára ilyen nap a Virágvasárnap.
A jubileumi alkalmon Varga Nándor és Kuti József parókus lelkészek mellett szolgáltak a kollégiumi lelkipásztorok: Riczuné Kiss Georgina, Komádi Róbert és Vincze Árpád. A gyermekperceket Marozsiné Suhari Nagy Erzsébet hitoktató és tanítványai: Kovács Lili Eszter és Kalán Fruzsina tartották. A zenei szolgálatban Vass-Eysen Ákos, Nagy Henrietta, Vass-Eysenné Vladár Éva és Keller Dániel vettek rész, de - Jámbor Zsolt vezetésével - szolgált a gimnázium Psalmus Kórusa is.
Az ünnepi istentisztelet után - és most már ez is hagyománynak mondható -, a református templom és a parókia közötti kis téren, a szép tavaszi napsütésben szeretetvendégséggel folytatódott az ünnepi program. Ami idén újdonság volt, az a kiskunfélegyházi Parakletos Könyvesház keresztyén könyvvására, amely a tervek szerint mostantól fogva minden hónapban elérhető lesz az érdeklődők számára.