Egyre népszerűbb a felvételizők körében a kecskeméti Neumann János Egyetem
A hagyományos és az újonnan indított szakokon is több hallgató kezdi meg tanulmányait a 2019/2020-as tanévben - olvasható a Neumann János Egyetem által kiadott közleményben.
Az általános felvételi eljárás során már 1254 új hallgató örülhetett annak, hogy felvételt nyert a Neumann János Egyetemre, ez pedig 23%-kal több a tavalyinál. A pótfelvételivel együtt ebben a tanévben összesen 1360 hallgató nyert felvételt az egyetemre, és így a tavalyi évhez képest negyedével sikerült növelni a felvett hallgatók arányát. Ezzel az eredménnyel a felvett hallgatók számát tekintve a Neumann János Egyetem a 9 alkalmazott tudományok egyeteme között a 3. legjobb eredményt érte el, megelőzve olyan felsőoktatási intézményeket, mint a Nyíregyházi Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, vagy a Budapesti Metropolitan Egyetem.
A 2019/2020-as tanévben a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 799-en, a Gazdaságtudományi Karon 241-en, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon 94-en, a Pedagógusképző Karon pedig 226-an kezdik meg tanulmányaikat.
A GAMF Kar legnépszerűbb képzései továbbra is a mérnökinformatikus és a gépészmérnök alapképzési szakok voltak, de egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az új logisztikai mérnök szak iránt is, ahol 45%-os volt a hallgatói létszám emelkedése, és nem vesztett népszerűségéből a járműmérnök szak sem. Ugyancsak népszerűnek bizonyult az idén indított gépészmérnök mesterképzési szak, ahol a felvételi eredmények azt igazolták, számottevő érdeklődés van a Neumann János Egyetemen megszerezhető MSC diploma iránt. A mesterképzési szak akkreditációja és a képzés megindítása komoly képzésfejlesztési és szakmai eredménynek számít.
A kecskeméti gazdaságtudományi képzések is töretlen népszerűségnek örvendenek, hiszen mind a gazdálkodás és menedzsment, mind a pénzügy-számvitel, mind pedig a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok iránt nagy volt az érdeklődés. A költségtérítéses képzésekre felvételt nyert hallgatók számára továbbra is jelentős ösztöndíj támogatások állnak rendelkezésre. Idén is vonzónak bizonyult a Gazdaságtudományi Kar mesterképzési szakja, a „Master of Business Administration" szak, ahol az üzleti élet legfontosabb területeinek irányítására készítik fel a hallgatókat.
A Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon a vidékfejlesztési agrármérnöki, a kertészmérnöki és a mezőgazdasági mérnöki alapképzési szakok, valamint a kertészmérnöki mesterképzési szak beindítására nyílt lehetőség.
A Pedagógusképző Karon a legnépszerűbb óvodapedagógus szak mellett a tanító, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok iránt is egyre nagyobb volt az érdeklődés. A kar legújabb szakja, a közösségszervezés alapképzési szak levelező munkarendben indulhatott el az idei tanévben. A pedagóguspálya vonzóbbá tétele és a gyakorlati képzés erősítése érdekében a tanító szak esetében a tankerületekkel együttműködésben új, úgynevezett „partnerségi" képzési modell bevezetésére került sor, ahol a hallgatók a tankerületek iskoláiban pedagógiai asszisztensként, közvetlenül ismerkedhetnek meg választott hivatásukkal.
Pozitív változás, hogy az idei évben jelentősen emelkedett a felvett hallgatók beiratkozási aránya is, vagyis egyre több felvételt nyert hallgató valóban meg is kezdi tanulmányait a Neumann János Egyetemen.
Az elemzések szerint hallgatóink egyre nagyobb arányban érkeznek Kecskemétről, amelyben az egyetem által kínált szakok népszerűsége mellett minden bizonnyal szerepet játszik a város által biztosított ösztöndíj, valamint a kecskeméti középiskolások számára indított nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokra szóló támogatás is. A Neumann János Egyetem, Kecskemét várossal együttműködésben 2019-ben ingyenes nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat indított a kecskeméti középiskolások számára annak érdekében, hogy a jövő évtől a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges középfokú nyelvvizsga megszerzését megkönnyítse.