Egészségmegőrzés és megelőzés a középpontban – Újabb sikeres szabadegyetemi előadás a TIT-ben

Vissza a címlapra
Egészségmegőrzés és megelőzés a középpontban – Újabb sikeres szabadegyetemi előadás a TIT-ben

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg az „Egészségünk védelmében" szabadegyetemi előadássorozat legutóbbi eseményét a kecskeméti Tudományok és Művészetek Házában. Az előadás középpontjában ezúttal a gyermekkori védőoltások és a megelőzés fontossága állt.

A rendezvény előadója Dr. med. habil. Tálosi Gyula, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa volt, aki „A gyermekkori oltásokról feketén-fehéren - A védőoltás életeket ment" címmel tartott közérthető, ugyanakkor szakmailag hiteles előadást.

A program során a résztvevők átfogó képet kaptak arról, hogyan működnek a védőoltások, milyen szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, valamint miért kiemelten fontos a közösségi védelem fenntartása. Az előadás kitért a vakcinákkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre és tévhitekre is, lehetőséget adva arra, hogy a jelenlévők hiteles információk alapján tájékozódjanak.

A szabadegyetemi sorozat célja, hogy közelebb hozza az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudományos ismereteket a lakossághoz, és elősegítse a tudatos, felelős egészségügyi döntések meghozatalát. A mostani esemény ismét bebizonyította, hogy nagy az igény az ilyen jellegű, közérthető és hasznos előadások iránt.

m0515TIT.jpg