Ebben az évben is megrendezi a Kecskeméti Zenészegylet a dalszerző és dalszövegíró táborokat

Vissza a címlapra
Ebben az évben is megrendezi a Kecskeméti Zenészegylet a dalszerző és dalszövegíró táborokat

Idén immár az ötödik alkalom, hogy a Nemzeti Kulturális Alap és a Kecskeméti Zenészegylet lehetőséget biztosít a tehetséges fiatal alkotók számára a fejlődésre és a szakmai továbbképzésre. A tábort ezúttal is a GRANADA Wellness és Sport Hotelben tartják.

A táborban összesen 17 fiatal tehetség és 10 eladó és mentor dolgozik majd. A legfiatalabb táborozó 9, a legidősebb pedig 58 éves, az oktatók között ismert nevek lesznek.

A NOX Együttesből ismert Arany Zsolt fogja a gitárosokat mentorálni. Magi Krisztián a billentyűs fiatalokkal dolgozik, valamint még két mentor fogja a kezdő hangszereseket segíteni. Nyúl György a Trendkillerz és az Inverz gitárosa és a Kecskeméti Zenészegylet titkára Somogyi Károly zongora tanár várja az ország minden pontjáról érkező tanulni vágyókat.

Rajtuk kívül a dalszerzőkkel és a dalszövegírókkal is neves mentorok foglalkoznak majd. Jakab Andrea és Szabó Norbert dalszerzők, dalszövegírók vezetik be a szakma rejtelmeibe az érdeklődőket.

Ezzel párhuzamosan a táborban négy stúdió-pont fog működni Rab Attila a TEXAS Stúdió hangmérnökének vezetésével. Ezekben felvételeket készíthetnek az ügyesebbek. Szénási Anna énektanár az énekesek hangképzését, Ládi Zsuzsa a szolfézst és összhangzattant, Németh Zoltán pedig a dalszövegírást tanítja.

Az előadók között lesz dr. Lorbert Zsuzsanna, az Artisjus Jogosulti Szolgáltatások Főosztályának vezetője, Tóth Viktor nemzetközileg elismert jazz szaxofonos, előadóművész és Hegedűs Roland a Duna Televízióból ismert média szakember.

A 2024. július 11-én kezdődő tábor fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) Kecskemét polgármestere. A tábort a tervek szerint dr. Fekete Gábor (Fidesz-KDNP) kecskeméti önkormányzati képviselő nyitja majd meg.