Drogot terjesztett a szerződéses katona Kecskeméten – Katonai Tanács tartóztatta le

Vissza a címlapra
Drogot terjesztett a szerződéses katona Kecskeméten – Katonai Tanács tartóztatta le

A Bács-Kiskun Vármegyei rendőrök 2026. február 20-án este intézkedtek egy húszas évei elején járó férfivel szemben, aki Kecskeméten világítás nélkül, cikázva közlekedett autójával. Elfogásakor a férfi kristályt tartott a ruházatában és az általa használt autóban, 2026. február 20-át megelőzően pedig kábítószert fogyasztott. Az elkövető lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer adagolásához szükséges mérleg, zacskó és egyéb csomagolóanyag került elő.

Mivel a férfi katona volt, a terhére róható kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetése miatt a nyomozó ügyészség hallgatta ki gyanúsítottként. A férfi a vele közölt megalapozott gyanú szerint anyagi haszonszerzés érdekében értékesítés céljából szerzett meg ismeretlen személytől kábítószernek minősülő anyagot.

A nyomozó ügyészség elrendelte a szerződéses katona őrizetét, aki a gyanúsítotti kihallgatásán nem tett vallomást.

A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását 2026. február 24-én - a katonai fegyelmi okra, és arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye - egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A gyanúsított szolgálati jogviszonya az eljárás alatt megszűnt.