Dr. Szobonya Zoltánra emlékeztek a kecskeméti Megyeházán
Dr. Szobonya Zoltán '56-os mártírra emlékeztek 2026. szeptember 25-én, pénteken a kecskeméti Megyeházán. A 11. alkalommal megrendezett emléknapon idén ketten vehették át a nevét viselő díjat: Kovács István József nyugdíjas üzemmérnök, költő, valamint Csizmadia Sándor, akinek posztumusz ítélték oda a kitüntetést. (Fotó: Vincze József)
Dr. Szobonya Zoltánt, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik Bács-Kiskun megyei vezetőjét 1958. szeptember 29-én végezték ki a kecskeméti börtönben. A jánoshalmi jogász mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte, és a bíróság előtt is vállalta: „inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni”.
2016-ban a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés emléknappá nyilvánította szeptember 29-ét, dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját. Az emléknap célja, hogy méltó emléket állítsanak a jánoshalmi 1956-os forradalmi megmozdulások egyik szervezőjének, majd vezetőjének, valamint elismerjék és megbecsüljék azokat, akiket 1945 és 1950 között a bíróságok ártatlanul meghurcoltak, koncepciós eljárások során elítéltek, illetve akik a kommunista diktatúrával szemben aktív ellenállást fejtettek ki, valamint a kuláküldözések áldozatait.
A pénteki megemlékezésen részt vett többek között Bán János, Kecskemét alpolgármestere, Lévai Jánosné kecskeméti önkormányzati képviselő, Szabó Vendel rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, továbbá dr. Kerényi János és dr. Mák Kornél alelnökök.