Dr. Szeberényi Gyula Tamás és dr. Salacz László: Nekünk kell döntenünk a saját életünkről!

Vissza a címlapra
Dr. Szeberényi Gyula Tamás és dr. Salacz László: Nekünk kell döntenünk a saját életünkről!

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódóan országjáró körútra indultak a napokban a Fidesz-KDNP politikusai. Dr. Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP), és dr. Salacz László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselők pedig 2024. november 13-án, szerdán délután közös kecskeméti sajtótájékoztatójukon ismertették véleményüket a most kezdődött nemzeti konzultációról.

A nemzeti kormány 2010 óta több jelentős politikai, gazdasági, társadalmi kérdésben kérte ki a magyarok véleményét. Az eddigi 13 konzultáció mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy egyetértési pontok jöjjenek létre a kormány és a magyar emberek között. A konzultációk így a nemzeti szuverenitás erejét is adják.

A mostani konzultációnak azért van nagy jelentősége, mert Brüsszel bele akarja kényszeríteni hazánkat egy gazdasági hidegháborúba. A kormány azonban úgy gondolja, hogy Magyarországnak gazdaságilag semlegesnek kell lennie, vagyis a Kelettel és a Nyugattal is együtt kell működnie és kereskednie kell. Így lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni.

Az új gazdaságpolitika teremt lehetőséget a bérek emelésére, a kis- és középvállalkozások megsegítésére, a fiatalok lakáshoz jutásának támogatására, a 13. havi nyugdíj megőrzésére és további, a magyarok gazdasági helyzetét javító intézkedések meghozatalára. Az új gazdaságpolitikához új eszközök szükségesek, és erről a magyar embereknek kell dönteniük.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás és dr. Slacz László is arra kérték az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban, ha egyetértenek a kormány és a kormánypártok céljaival, a jövedelmek növelésével, a munkáshitellel, a megfizethető lakhatással, a kis- és középvállalkozók támogatásával, illetve a 13. havi nyugdíj megőrzésével.