Díjátadások és szórakoztató műsor a Városi Idősek Napján

Vissza a címlapra
Díjátadások és szórakoztató műsor a Városi Idősek Napján

Színvonalas gálaműsorral köszöntötték 2024. október 25-én, pénteken a szépkorúakat Kecskeméten, a Hírös Agóra Kulturális Központban. Az M. Bodon Pál Zeneiskola diákjai és tanárai közösen adtak elő filmzenei produkciókat, megelőzően pedig a „Kecskeméti Idősekért Díjakat" is átadtak azoknak, akik sokat tettek az idősekért városunkban. (Fotó: Baon.hu/Bús Csaba)

A Kecskeméti Idősekért Díjat Kecskemét Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa alapította. Már hagyomány, hogy a díjátadásra az Idősek Hónapja alkalmából kerül sor a Nyugdíjasszövetség javaslatai alapján.

Idén négyen részesültek ebben az elismerésben. A Kecskeméti Idősekért Díjakat ezúttal Engert Jakabné (Fidesz-KDNP) Kecskemét alpolgármestere és Kormányosné Makai Eszter a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség elnöke adták át.

A díjazottak:

Urbán Lászlóné Szilágyi Katalin a Naplemente Idősek Klub tagja. Egy Tisza menti kis faluból került Kecskemétre, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát és óvónő lehessen. Tanulmányai befejeztével Kecskemét-Hetényegyházán nemcsak munkahelyre, hanem otthonra is talált. Nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott óvónőként. 2016-ban tagja lett a hetényegyházi Naplemente Idősek Klubjának. Munkája nyomán megélénkült a közösség kulturális élete: vezette a színjátszó és irodalmi kört. Alapítótagja, majd vezetője lett a Naplemente dalkörnek. Fellépéseikkel nemcsak a helyi, hanem a város és városkörnyéki közösségi rendezvényeket máig gazdagítják. Hatalmas munkabírását, odaadó segítőkészségét bizonyítja, hogy önkéntesként a Margaréta Otthon lakóit is rendszeresen látogatja, segíti. Urbán Lászlóné Szilágyi Katalin közösségépítő, kortársakért végzett lelkiismeretes munkáját, tevékeny életét a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség elnöksége példaértékűnek tartja, és a Kecskemét Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa által alapított Kecskeméti Idősekért díjjal ismeri el.

Lévainé Oláh Mária, a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja Egyesület vezetőségi tagja, kecskeméti lokálpatriótaként 2009 óta dolgozik aktívan kortársaiért. Több éven keresztül a Nyugdíjas Pedagógus Országjárók Egyesülete elnökeként is tevékenykedett. Egyesületi megbízatását szakmai hozzáértéssel, kiemelkedő gondossággal, pontossággal látja el. Kiváló szervezőkészsége a napi munkában, a kirándulások és az egyesület egyéb programjainak szervezésében tapasztalható. Ötletei, gyakorlatiassága, a kortársak iránti érzékenysége, elköteleződése révén a szervezeti élet minden területén lehet számítani munkájára. Egyesülete mellett hasznos, megbízható segítője a nyugdíjasszövetség rendezvényeinek, jótékonysági akcióinak. Segítőkészségével, szerénységével, megbízhatóságával, barátságos személyiségével méltán vívta ki a nyugdíjasszövetség tagságának tiszteletét, megbecsülését. Egyesülete vezetőségének javaslatára Kecskemét Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa és a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 2024-ben a „Kecskeméti Idősekért" díjjal ismeri el és köszöni meg Lévainé Oláh Mária állhatatos közösségi munkáját.

Kolosits Lászlóné Hajma Zsuzsanna, a Hunyadivárosi Nyugdíjasklub tagja. Több mint egy évtizede végzi odaadóan közösségi munkáját. Nemcsak vallja, hogy az életnek értelmet a másokért érzett felelősség, a másokért végzett munka ad, hanem ennek szellemében is él. Energikus személyiségével önzetlenül támogatja a Hunyadivárosi Nyugdíjasklub vezetőjének munkáját. Közreműködik a rendezvények szervezésében, a napi feladatok megoldásában. Kapcsolattartóként szervező és összetartó kapocs a Hunyadivárosi Nyugdíjasklub, a Kecskeméti , valamint a Városi Civil Kerekasztal között. Klubjában szervezi a Varázstáska akció önkénteseit, a Mozdulj! sportvetélkedő játékosait, a jótékonysági sütivásárt, a hátrányos helyzetű családok gyermekeit támogató akciókat. Emellett tagja a klub énekkarának és a szenior örömtánc csoportnak. Közreműködik a szövetség Civil Korzón történő méltó megjelenésében. Sokirányú, lelkiismeretesen folytatott közösségi tevékenysége elismeréseként a Hunyadivárosi Nyugdíjasklub vezetésének ajánlására Kecskemét MJV Idősügyi Tanácsa és a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 2024-ben a „Kecskeméti Idősekért" díjjal köszöni meg Kolosits Lászlóné Hajma Zsuzsanna fáradozását.

Halasi Gábor, a Kecskeméti Református Egyházközség Sion Házaiban működő Sion Nyugdíjasklub vezetője. A háromgyermekes édesapa főiskolai évei után szociális munkásként a Sion Nyugdíjasház és Gondozási Központ intézményben kapott munkát. Hivatása lett a szolgálat. Szolgálni annyit jelent, mint segíteni, valakinek a hasznára lenni. Az igazi szolga nemcsak kezével, de szívével is ad! Gábor ilyen ember. Derűs, barátságos, szolgálatkész - üdítő jelenség a nyugdíjas korosztály életében. Nemcsak munkahelyén szolgál türelemmel az idősek körében, hanem a nyugdíjasszövetség elnökségének munkáját is segíti. Több mint másfél évtizede rendszeresen közreműködik a szövetség sportversenyeinek szervezésében. Figyelmesség, kreativitás jellemzi a versenyfeladatok összeállításában, türelem és szeretet a lebonyolításban. Halasi Gábor idősek körében és az idősekért végzett munkáját, szolgálatát a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség elnökségének javaslata alapján Kecskemét Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa a „Kecskeméti Idősekért" díjjal ismeri el