Debrecenben és Százhalombattán is rajtkőre álltak a kecskeméti úszók

Vissza a címlapra
Debrecenben és Százhalombattán is rajtkőre álltak a kecskeméti úszók

Debrecenben 2023. november 1-4. között rendezték meg a Szerencsejáték Zrt. Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot. A BÁCSVÍZ KVSC ott, valamint 2023. november 4-én, szombaton a százhalombattai MATRICA Kupán is képviseltette magát.

A 4 napos debreceni versenyen a magyar úszósport legjobbjai szinte kivétel nélkül rajthoz álltak, ebben az erős mezőnyben a BÁCSVÍZ KVSC hat sportolót indított. A kecskeméti úszók hat alkalommal jutottak be az „A", négy alkalommal a „B" döntőbe.

A legeredményesebb versenyző Garajszki Máté volt, négy nap alatt háromszor jutott „A" döntőbe, ahol értékes pontokat gyűjtött. 50 méter pillangón igen közel került a dobogóhoz és végül negyedik helyen zárt. 50 méter háton ötödik, 50 méter gyorson hetedik helyen végzett.

Máté eredményeinek értékét tovább emeli, hogy ezen számok döntőiben indult többek között Szabó Szebasztián világcsúcstartó, illetve Németh Nándor világbajnoki bronzérmes kiválóságunk is. Ebben a mezőnyben dobogóhoz közel kerülni több mint bíztató eredmény.

Említésre méltó továbbá Szilvási-Hazag Aliz, aki pályafutása első felnőtt döntős helyezését érte el 200 méter mellen, ahol hatodik helyen csapott célba.

Mozsárik Levente a rövidebb gyorsúszó számokban (50-100 méter) jutott tovább az előfutamokból, majd délután tovább javítva időeredményeit a „B" döntőkben ötödik és hatodik helyen zárt a szintén kiváló sprinterekkel tűzdelt mezőnyben.

Kovács Nóra 12 éves létére fantasztikus versenyzéssel bejutott a 200 méteres mellúszás „B" döntőjébe, ahol a harmadik helyen végzett, ezzel összesítve a 11. pozíciót tudhatja magáénak.

A Demjén Bátorral és Magony Joshuával kiegészült 4x100 méter férfi gyorsváltó hetedik lett, a 4x100 méteres mix gyorsváltó Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Mohay Janka és Szilvási-Hazag Aliz összeállításban pedig nyolcadik.

XIX. Rövidpályás Országos Bajnokság - Döntős eredmények:

Garajszki Máté

50 méter férfi pillangó 4. hely

50 méter férfi hát 5. hely

50 méter férfi gyors 7. hely

Szilvási-Hazag Aliz

200 méter női mell 6. hely

100 méter női mell B döntő 8.

Mozsárik Levente

100 méter férfi gyors B döntő 5.

50 méter férfi gyors B döntő 6.

Kovács Nóra

200 méter női mell B döntő 3.

BÁCSVÍZ KVSC

4x100 méter férfi gyorsváltó 7. hely

Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Magony Joshua, Demjén Bátor

4x100 méter mix gyorsváltó 8. hely

Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Mohay Janka, Szilvási-Hazag Aliz

A BÁCSVÍZ KVSC többi úszója 2023. november 4-én szombaton Százhalombattán szerepelt a MATRICA Kupán, ahol a cél a decemberi utánpótlás rövidpályás bajnokságra történő szintúszás és felkészülés volt. Eredményesen szerepelt a hét fős különítmény, hiszen a népes mezőnyben sikerült nemcsak a kitűzött időket teljesíteni, hanem 4 ezüst- és 3 bronzérmet is bezsebelni.

MATRICA Kupa eredmények:

Bali Dorottya

200 méter pillangó 2. hely

50 méter pillangó 2. hely

200 méter vegyes 3. hely

Kaczkó Lilien

200 méter mell 3. hely

Szabó Letti

100 méter gyors 2. hely

Gróf Csaba

200 méter vegyes 3.

100 méter pillangó 2. hely

További pontszerző helyezettek:

Szalontai Roland, Kubicsek Kornél, Kubicsek Csenge,

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc

Galéria (4 kép)

Összes kép letöltése