Család- és gyermekjóléti központ épül Kecskeméten

Vissza a címlapra

Család- és gyermekjóléti központ épül több mint 500 millió forint európai uniós támogatásból Kecskeméten - közölte a város önkormányzata.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló beruházás során az egykori Rudolf-laktanya - a Széktói stadion szomszédságában lévő - három műemléki épületét hasznosítják. A volt altisztképző, valamint a zuhany-mosókonyha épülete az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően teljesen megújul. A két épület között elhelyezkedő, romos, egykori zárt kispuskalőtér pedig bővülve, az épített örökség értékeit megőrizve épül újjá.

A több mint 1300 négyzetméter alapterületű, akadálymentesített komplexum új épületében az intézmény ügyfélforgalmi és a közösségi funkciókat ellátó helyiségeit, a két felújítandó épületben pedig a dolgozói irodákat alakítják ki.

A szomszédos, nagyjából 5200 négyzetméteres terület szabadtéri - elsősorban sport- és szabadidős - programok, illetve csoportfoglalkozások tartására lesz alkalmas szociálisan hátrányos helyzetű, különösen csellengő vagy veszélyeztetett gyermekek számára.

A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat jelenleg a Fecske utcában két, egymástól távolabb lévő épületben működik. A beruházással az eddigieknél fejlettebb és modernebb közegben, családias környezetben szervezhetik meg a városi és járási szintű ellátást. Az új központ épülete alkalmas lesz a családfókuszú szociális munkára és szakmai műhelyként is funkcionál majd.

A beruházás várhatóan 2021 végén fejeződik be.