Boronkay Péter paralimpikon négyszázezer forintot ajánlott fel az újszülöttek ellátására

Vissza a címlapra
Boronkay Péter paralimpikon négyszázezer forintot ajánlott fel az újszülöttek ellátására

Boronkay Péter, Kecskeméten élő többszörös világ-és európabajnok paratriatlonista, riói paralimpikon családjával látogatott el 2025. május 6-án, kedden a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházba, hogy felajánlja szövetségi kapitányként tavaly kapott jutalmának egy részét a kórház és azon belül is az újszülöttek és koraszülöttek javára.

- Három kisfiunk is ebben a kórházban jött világra, és mindhárom alkalommal az újszülött osztályon biztonságban, szeretetteljes gondoskodásban részesültek - mondta Boronkay Péter. - Feleségemmel, Katával együtt úgy éreztük, hogy ezt a támogatást, figyelmet és odaadást szeretnénk valahogyan meghálálni. Ezért döntöttünk úgy, hogy Párizsi Paralimpiai jutalmam egy részét jótékonysági céllal az osztály javára ajánljuk fel, hálánk és tiszteletünk jeléül mindazoknak, akik nap mint nap a legkisebbekért dolgoznak.

Az önzetlen és nagylelkű felajánlást Dr. Óváry Csaba PhD, MSc főigazgató, Ralovich Csilla ápolási igazgató és Dr. Kelemen Edit részlegvezető főorvos köszönték meg Péternek és családjának a legkisebbek nevében.

- Nem győzöm megköszönni azt a számtalan felajánlást, támogatást, amelyet itt Kecskeméten, illetve a vármegyében kapunk. Igazán példaértékű az itt élők összefogása - mondta Dr. Óváry Csaba.

- Abból élünk, amit kapunk, de attól élünk, amit adunk - köszönte meg munkatársainak is a mindennapi odaadásukat Dr. Kelemen Edit főorvosnő, Churchill gondolait idézte: „A gyógyítás olyan, mint a sport, az egyéni sikerek mögött is kemény csapatmunka áll."
.
A paralimpikon a párizsi sikeres szereplésért járó jutalom további részét szintén jótékony célra, a Juhar utcai iskola sportszer javítására és vásárlására ajánlotta fel.

Boronkay Péter riói Paralimpikon, többszörös Világ-és Európabajnok paratriatlonista. Három gyermek édesapja, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságán fogyatékosságügyi tanácsadó, a Magyar Triatlon Szövetség paraválogatott Szövetségi Kapitánya. Egyedülálló sportelismerései mellett számtalan díj birtokosa: „Az év Sportolója 2007" (Bács-Kiskun megye), „Az év sportolója 2008, 2009" (Kecskemét MJV), Magyar Köztársaság "Magyar Sportért" emlékérem bronz fokozata 2009, Sportért Felelős Miniszteri Elismerő Oklevél 2009, Bács-Kiskun megyei PRÍMA PRIMISSIMA Díj jelölt 2009-ben, 2012-ben pedig Megyei PRÍMA PRIMISSIMA Díj nyertes, MOB Fair Play díjas sportoló.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház