Bolti tolvajt fogtak el a Kecskeméti Városrendészek

Vissza a címlapra
Bolti tolvajt fogtak el a Kecskeméti Városrendészek

Gyalogos-autós közterületi járőrszolgálatot látott el Kecskemét területén egy városrendész járőrpár, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a Jász utcai SPAR áruházból az úttesten keresztül egy fiatal férfi, a kezében egy bevásárlókosárral igen gyorsan szalad a Szalag utca irányába. A szemfüles városrendészek ezért habozás nélkül azonnal utána indultak.

Azt feltételezték ugyanis - utólag kiderült, hogy teljesen jogosan és logikusan -, hogy fizetés nélkül távozott az illető az üzletből, ezért a szolgálati gépkocsival utána fordultak. Utolérve azután, a gépkocsiból kiszállva intézkedés alá vonták a férfit, akinek a bevásárlókosarában különböző szeszes italok és élelmiszerek voltak.

A kérdésre, hogy hogyan kerültek ezek hozzá és fizetett-e értük, válaszolni nem tudott, azonban felszólításra a kosarat átadta a városrendésznek, és hirtelen futásnak eredt. Szerencsére néhány méter megtétele után elesett, földre került, így őt az ilyen váratlan esetekre is szakszerűen kiképzett városrendészek „A Törvény nevében!" felszólítással, az erre irányuló figyelmeztetést követően, fekvő testhelyzetében villámgyorsan megbilincselték.

Ezt követően az átadott bevásárlókosárral, és annak tartalmával együtt visszakísérték a férfit az áruházba, ahol persze kiderült, hogy valóban lopást követett el. Ezért a városrendészek rendőri segítséget kértek és a kiérkező rendőröknak a tolvajt sérülés- és panaszmentesen átadták.