Belvárosi bringás barangolást rendeztek Kecskeméten

Vissza a címlapra
Belvárosi bringás barangolást rendeztek Kecskeméten

A Környezetvédelmi világnap alkalmából a Bács-Kiskun Vármegyei TIT szervezésében Kecskeméten 2024. június 6-án, csütörtökön délelőtt szakmai konferenciát tartottak, meghatározó városi cégek szakembereinek előadásával, délután pedig belvárosi bringás barangolást szerveztek. (Fotók: Szappanos Benedek facebook)

Az előadások keretében szó volt a csapadékvíz-gazdálkodásról, az erdőgazdálkodásról, a modern távfűtési lehetőségekről és a városi kerékpározás kultúrájáról.

k0607kep01.jpg

Ehhez kapcsolódott a belvárosi bringás barangolás délután. Közel 5 kilométert tekertek a belvárosban, a Trizoli Jótifuti Egyesület részvételével. Akik külön figyelmet fordítanak az érzékenyítésre, a különböző fogyatékkal élőkre. A csapat lelke Kuti Zoltán.

Több mint kétszázan jöttek össze, hogy ráirányítsuk a figyelmet a környezetbarát alternatív közlekedésre, a kerékpározásra. A rendezvény végén pedig a résztvevők között egy női és egy férfi kerékpárt sorsoltak ki és gazdára talált számos családi belépő a Vadaskertbe, illetve koncertjegy az Ápoló klubba, valamint számos sporteszköz.

Galéria (23 kép)

Összes kép letöltése